ZENEZÓNA

Nagyot bukott az ex-Beatle
Sir Paul McCartney szólóalbumai az utóbbi években nem arattak osztatlan sikert a kritikusok körében, állítólag ezért döntött úgy, megpróbál a kedvükbe járni.

Nagyot bukott az ex-Beatle

Sir Paul McCartney szólóalbumai az utóbbi években nem arattak osztatlan sikert a kritikusok körében, állítólag ezért döntött úgy, megpróbál a kedvükbe járni. A két hete megjelent Chaos And Creation In The Backyard nem tipikus McCartney-album, de éppen ez a jó benne: csendes, kicsit bonyolult, érzelmekkel átszőtt. Nem tudni, az említett elhatározás vagy az ihlet szülte-e az anyagot, de a kritikák szinte kizárólag pozitívak, sokak szerint pályafutásának legjobb szólólemezét készítette el. Az ex-Beatle elmondta, legnehezebb a zeneírásban, hogy nincs mellette Lennon, akivel tökéletesen kiegészítették egymást. Jelenleg amerikai turnén mutatja be az új dalait, amelynek során a minap kis kellemetlensége akadt a színpad ördögével: a próbán beesett az egyik látványelem rejtekéül szolgáló lyukba, megütötte karját és hátát, de komoly baja nem történt. „Üzenem a technikusoknak, hogy szeretnék oda kerítést estére” – mondta viccesen az énekes, akit a stáb tagjai szerint mostanában semmi sem tud kihozni a sodrából, és nagyon boldog. (p, o)

Raplemez a Linkin Park rapperétől

A Fort Minor név mögé bújva Mike Shinoda az utolsó simításokat végzi első szólólemezén, amelyen az összes hangszert ő szólaltatja meg, és producerként Jay-Z van a segítségére. A The Rising Tide című album a tervek szerint november 21-én kerül a boltokba. A Linkin Park tagjai közül az énekes, Chester Bennington is szólókarrierrel kacérkodik – Amir Derakh és Ryan Shuck producerekkel készíti a jövő év elején megjelenő lemezét. (p, z)

Szélmalomharc a beskatulyázás ellen

Az új lemezén dolgozó Pearl Jam a legnagyobb sikereit a 90-es évek első felében, a grunge fénykorában aratta, ezért a közönség a stílussal azonosítja a zenészeket, ami rendkívül zavarja őket. „Sosem voltunk grunge együttes, nem ragadtunk le egyetlen stílusnál sem. Játszunk akusztikus dalokat, kemény rockot, néha még countryzenét is. Ezért idegesít, ha a grunge túlélőjének neveznek bennünket” – nyilatkozta egy tengerentúli magazinnak Jeff Ament, a zenekar basszusgitárosa. (p, z)

Mariah Carey – indul a díjözön!?

Nyilvánosságra hozták a november 22-én kiosztásra kerülő American Music Awards jelöltjeit. Az AMA a legrangosabb amerikai közönségdíj – az emberek döntenek a díjazottakról, a jelöltek névsorát pedig egy szakmai zsűri állította össze az eladási adatokra támaszkodva. Ezúttal Mariah Carey kapta a legtöbb nominációt, négy kategóriában esélyes. A szakmabeliek szerint a következő hónapokban az amerikai énekesnő veszi át Usher szerepét – az r&b énekes tavaly szinte minden egyes díjátadón tarolt, szerintük Mariah hasonlóan sok elismerést gyűjt majd be az áprilisban kiadott The Emancipation Of Mimi című korongjával. (p, z)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?