Zenével idillről és borzalmakról

Zdeněk Jiráský első, 2011-ben készült Kutyatej (Poupata) című nagyjátékfilmje – mely egy játékgépfüggő férfi családjának széthullását mutatja be erős szociális érzékenységgel – négy Cseh Oroszlánt gyűjtött be, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó díjat. Már az a munkája se illeszkedik be abba a vonalba, amely a cseh filmet (főleg a vígjátékokat) jellemzi: hogy keserédes hangulattal mesélnek történeteket a közelmúltból vagy a jelenből, ami természetesen nem rossz, sőt. A Csendben című munkájával kapcsolatban a rendező úgy nyilatkozott, hogy a holokauszt témát másképpen szerette volna megközelíteni, nem az ismert sablont követve. Hosszasan keresgélte az utat, a megoldást, mert újat szeretett volna nyújtani. Ez sikerült is neki. Ahogy az alkotók fogalmazták meg, a Csendben mágikus mozgóképes elbeszélés lírai, szimbolikus képi világgal és erősen érzelmi töltetű zenével. A film, amely Agáta Schindler Németországban élő szlovák zenetudós ötlete alapján készült, néhány zsidó zenész-művész sorsát követi nyomon a múlt század 30-as, 40-es éveiben. A zenetudós kutatta azoknak az embereknek a sorsát, akikről a film szól. Ám – mint elmondta – semmilyen archívum nem őrzi azokat az adatokat és tényeket az üldözött zenészek életéből, amelyeket a film feldolgoz. Ahogy kifejtette, személyes kapcsolatok által jutott hozzájuk, ismerősök, hozzátartozók elbeszéléseiből. Ezeket az életrajzi töredékeket, melyek alapján Zdeněk Jiráský megírta a forgatókönyvet, nem lineáris történetté feldolgozva meséli el a film. A zenészeket megjelenítő színészek belső monológokban emlékeznek vissza békeidőkbeli karrierjük szépívű fejlődésére, majd a koncentrációs táborokban átélt embertelenségekre. A belső monológok a béke idilli illúziójának és a haláltáborok borzalmainak kontrasztjára épülnek. A súlyos emlékek hangulati, érzelmi megjelenítését emeli a zenei aláfestés, valamint esetenként a több- vagy átvitt jelentésű, hatásos, szuggesztív képi világ. E hármas kapcsolódásban, a narráció, a zene és a környezet (izgalmas képi megoldások) egységében rejlik a Csendben erőssége. A filmben szereplő holokauszttúlélő zenészek között van Edith Kraus zongoraművész, akit Bárdos Judit kelt életre, finom érzelmi ívet bejárva a dívaság nagystílű megélésétől az emberségében megtiport, „számmá degradált” lény teljes kiszolgáltatottságának elszenvedéséig. Bárdos Judit az ünnepelt zongoradívát ellenállhatatlan bájjal, tartózkodó, elegáns magasztossággal formálja meg úgy, hogy elhitető, finom gesztusokkal képes sokat elárulni arról, ami a külső mögött van, vagyis a kivételes adottságú, sugárzó zenésztehetség belső énjéről. Színészként – a pozsonyi konzervatóriumban szerzett komoly zongaratudását is megvillantva – a legerősebb pillére Zdeněk Jiráský filmjének, mely zenei és stilizált képi világával igényes mozgókép.