Zajlik a Duna Menti Tavasz

Dunaszerdahely a fesztivál négy napjára Meseország fővárosává válik. Az első napon hét csoportot láthatott a közönség és a zsűri. Úgy tűnik, a kisebb gyerekek számára legtöbbször mesét választanak a felkészítő pedagógusok, különösen népszerűek az állatokat is megelevenítő történetek. Az első napon a felső tagozatos tananyag is visszaköszönt: a trójai háború kitörésének okai és Arany János Toldija is megelevenedett a színpadon. Dunaszerdahelyen kézművesvásár, koncertek sora várja az érdeklődőket.

Mese a kicsiknek, játék a nagyoknak

Idén úgy alakult, hogy a Duna Menti Tavasz versenynapjai határozottabban szerve-ződnek a műfaji határok mentén. Tegnap, a kora délelőtti megnyitó után – amikor a szereplők átvették a város kulcsát, jelezve, hogy Dunaszerdahely a fesztivál négy napjára Meseország fővárosává válik – a gyermek-színjátszók első dandárja lépett színpadra a művelődési központban.

Hét csoportot láthattunk, köztük kisebbeket és lassan a diákszínjátszás felé növekvőket, kezdőket és összeszokottakat. A kisebb gyerekekkel általában mesét választanak a felkészítő pedagógusok, különösen népszerűek az állatokat is megelevenítő történetek. A kiskakas gyémánt félkrajcárja szinte minden évben felbukkan a gyermekszínjátszók és -bábosok országos fesztiválján – idén egy újonc fellépő, a szenci alapiskola Szönci Kakaskák Színjátszó Csoportja előadásában láthattuk, klasszikus felfogásban, színes jelmezekkel-díszletekkel, narrációval és illusztratív játékkal. A lévai alapiskola Pitypang Színjátszó Csoportja A félig megnyúzott bakkecske című (nem kevésbé népszerű) népmesét hozta el a Duna Menti Tavaszra: részletgazdag színpadképpel, jelmezekkel, népdalokkal, népi játékokkal kikerekítve. Mesét hozott a dunaszerdahelyi Fókusz is, de nagyobbacska mesét; Lúdas Matyijuk iskolapéldája volt annak, hogyan érdemes vegyes korcsoportú gyerekekkel dolgozni, ahogy annak is, miként lehet visszafogott tárgyi, illetve külső eszközökkel, leginkább a játék lehetőségeivel és erejével kerek hatást elérni a színpadon.

A felső tagozatos tananyag is visszaköszönt az első versenynapon. A hetényi alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportja Párisz almája címmel a görög mitológiából mutatott egy történetet – a trójai háború kitörésének okait rajzolta meg karikatúraszerűen. A nádszegi Nádaska Színjátszó Csoport pedig egészen komolyan vette a Toldit, a kiválasztott jelenetekhez Szarka Gyula zenéjét is felhasználta, ugyanakkor az előadás a szavalás mellett kevesebb játéklehetőséget engedett a szereplőknek.

Két szerkesztett játékot is láthattunk. A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola Új Hullám Színjátszó Csoportja saját anyaggal jött: # Hashtag című előadásuk az életjáték műfaji elemeivel dolgozott, és a mai, okostelefonján élő tinigeneráció életéről mesélt, jó ideig frissen, hihetően, elkerülve a didaktikus buktatókat… aztán végül mégsem. A napot az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Gyermekcsoportja zárta, Én elmentem a vásárba című, bájos és jól felépített szerkesztett játékuk egyik fontos erénye az volt, milyen ügyesen mutatott meg egyéni pillanatokat is a csoportmunkában.

„Nagy öröm számomra, hogy megjelennek itt új csapatok is. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a pedagógusok kicsi gyerekekkel kezdenek dolgozni, hanem gyakran felső tagozatosokkal vágnak neki a munkának. És ez nem könnyű. Nem könnyű, mert nem megy végig a csoport a gyerekszínjátszás bizonyos fázisain – mondja Szabó Csilla drámapedagógus, amatőrszínházi rendező, aki az előadások jelentős részét már az előválogatók során látta, most pedig a színjátszókat zsűrizi Varga Emese dramaturg, Benes Tarr Csilla színművész és Regős János rendező, drámapedagógus társaságában. – Máshogy kell, máshogy ajánlott dolgozni nagyon kicsi és nagyobbacska gyerekekkel. A kezdő csoport problémájával most is többen küzdenek, nem mindig sikerült pontosan felmérni, mire képes az adott csapat. Jó példaként említhetném a hetényieket: kisebb személyi változásokkal nagyon régóta vannak együtt, a hagyományos gyerekszínjátszástól mára eljutottak egy olyan formáig, amely ebből már kikacsint. De valahogy el kell jutni idáig, amikor drámai jellegű szöveggel dolgoznak, egy értelmezés mentén állapotba kerülnek, állapotot tartanak, váltanak a szereplők. Az, amit a hetényiek hoztak, vagyis a karikatúraszerű előadás, egy további szint, stilizált játékstílust igényel – meg is küzdöttek vele. De a gyerek- és diákszínjátszásról alapvetően azt gondolom, az a lényege, hogy úton vagyunk valahonnan valami felé, különböző formákat használunk, különféle lehetőségekkel kínáljuk meg a szereplőket. Nagyon szép volt a Lúdas Matyi a Fókusz előadásában, ahogy különböző feladatokat kaptak a kisebbek és a nagyobbak. A nagyobbak előadásában Döbrögi és felesége története is megíródott ebben a feldolgozásban, ezáltal a mű kapott egyfajta többletet. Ráadásul mindazt, amit a gyerek tudhat ebben a korban – a zenét, az éneket, a táncot – használta is a Fókusz, úgy, hogy patikamérlegen állították be, mi az, amit a kisebbek is győznek. Nagyon jó volt az ipolyságiak előadása, ami tulajdonképpen egy énekes láncmese feldolgozása állathangutánzó népi mondókákkal kiegészítve. Pont annyi volt, amennyit a gyerekek elbírtak, és amennyit ebből a közönség is elbírt.”

Ma a színjátszók versenye folytatódik, holnap pedig a bábcsoportok veszik birtokukba a dunaszerdahelyi művelődési központ színpadát. A vmk előtt délutánonként is érdemes megállni: a Mesevárosban kézművesvásár, koncertek sora várja az érdeklődőket.