Whisky sarki jéggel

Ebben az opusban a jég és a hó világában nem a kalandot keresi egy mindenre elszánt expedíció, hanem a globális felmelegedés okaira próbál magyarázatot találni – emberpróbáló, „jégkemény” körülmények között – a jeles tudós és szakembercsapata.

Luc Jacquet a híres „pingvinpásztor”, akinek a legtöbb filmjében – ebben is – feltűnnek a pingvinek. Itt egy bátor példány épp egy szál cigarettával ismerkedik, körbe-körbe bökdösi a csőrével, mintha gyanús lenne neki, hogy azt nem eszik, hanem szívják.

A francia rendező Pingvinek vándorlása című 2005-ös munkáját az amerikai filmakadémia is jutalmazta; megkapta a legjobb dokumentumfilmért járó Oscart. Megrögzöttség, szakmai szeretet és a természet iránti rajongás kell(ett) ahhoz, hogy olyan képsorok láthassanak napvilágot a császárpingvinek költéséről, áttelelő közösségeiről, mint amilyet Luc Jacquet és stábja rögzített.

A filmes ezúttal is az Antarktisz jégsivatagába viszi nézőit, de nem egyszeri úttal. A glaciológia, vagyis a jéggel, az eljegesedéssel kapcsolatos természeti jelenségekkel foglalkozó tudomány egyik legelismertebb képviselője, Claude Lorius avatja be a nézőket az életművébe, az örök jég birodalmában folytatott kutatásaiba és annak eredményeibe. A narrátori szerepben élvezetesen mesél útjairól, munkásságáról úgy, hogy közben egyre többet megtudunk arról a veszélyről, amely az üvegházhatás következményeként fenyegeti bolygónkat.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"264863","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Őt magát a véletlen (vagy a sors keze) irányította és ébresztette rá az ötvenes évek végén arra, mi minden olvasható ki a jégből, pontosabban a szilárd halmazállapotú (megfagyott) víz rétegeiből (ha még pontosabbak akarunk lenni a rétegekből nyert kristályokból, de a részletek derüljenek ki a filmből). A pohár whiskybe tett sarki jégdarabból felszabadult légbuborékok ébresztették rá Claude Loriust, hogy a jégbe fagyott gázok elegye az atmoszféráról hordoz árulkodó információkat. Ez indította el a tudóst arra, hogy fúrásokat végezzen az örök jég birodalmában, mert a mélyrétegekből nyert jégfuratok légbuborékaiban lévő széndioxid-koncentráció földtörténeti korok éghajlati viszonyairól, a klímaváltozásról nyújt információkat. Mindazt, amit az idős klímakutató narrációjában felidéz, a rendező archív mozgóképanyaggal támasztja alá. A filmes eszközökkel rekonstruált, a klímakutatásnak szentelt életútból a néző nemcsak a tudományos vizsgálatok momentumait ismerheti meg, hanem a tudósok emberi arca is feltárul. Sőt a kor – kiemelten a 60-as–70-es évek – társadalmi, politikai eseményeiről, a technikai fejlődésről is beszámol a film. Érintve a hidegháborús viszonyokat is, melyek – a dokumentáló kockák tanúsága szerint – a „hideg kontinensen” cseppet sem éreztették hatásukat: a szovjet Vosztok kutatóállomáson amerikai szakemberek is segítették a francia csoportot.

Az Ég és jég között archív dokumentumanyaggal a téma legnagyobb szaktekintélyétől tár elénk képet a globális felmelegedésről. Erősen hat az érzelmekre is az összekötő filmanyaggal, a zenével, az előadásmóddal és a természeti képekkel.