Kultúra

Vuhanban készült dokumentumfilm mutatja be a járvány legsúlyosabb napjait

A koronavírus-járvány első hónapjai alatt négy vuhani kórházban készültek annak a dokumentumfilmnek a felvételei, amelyet a most zajló Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be.
MTI

2020. szeptember 15. 16:36

koronavírus Vuhan
- TASR/AP-felvétel

A mandarin nyelven forgatott, 93 perces 76 Days (76 nap) című produkció a járvány elleni küzdelem frontvonalában játszódik, a kínai Vuhanban, ahol először azonosították a koronavírust.

A dokumentumfilmben megjelenő emberek szinte minden képkockán tetőtől talpig védőruhát viselnek, heroikus küzdelmet folytatnak a betegek megmentéséért. Nincs idő interjúkra, a 76 nap igazi cinema verité.

Az Amerikában élő filmrendező, Hao Wu, aki a filmet forgatókönyvíróként és vágóként is jegyzi, két riporterrel dolgozott a produkción, akikkel sohasem találkozott személyesen. Egyikük egy filmes-újságíró, Vej-hszi Csen, másikuk viszont a névtelenséget választotta.

Csen és kollégája februárban kezdett tudósítani a lezárt Vuhanból, Wu pedig egy televíziós projektje miatt került kapcsolatba velük. A közös munkájukból született dokumentumfilm olyan emberi történet, amely a pandémia közepébe viszi a nézőt, megosztva vele az elkeseredettség és önzetlenség jeleneteit.

A filmesek senkit sem neveznek meg a dokumentumfilmben a szereplők közül. Mint jelezték, a produkcióval nem akartak politizálni, a válság emberi oldalát akarták megmutatni.

Mint Wu nyilatkozta: borzalmas filmélmény volt számára, mintha egy háborúban forgattak volna. Miután a járvány egyre nagyobb méreteket öltött, egyre jobban foglalkoztatta annak dokumentálása, hogyan élik át az emberek ezeket a nehéz időket.

A vuhani kórházak, ahol forgattak, szívesen fogadták a filmeseket, mivel azt remélték, hogy a film révén hiányzó készleteiket adományokból tudják feltölteni és önkéntesek is jelentkeznek hozzájuk.

Wu elmondta, nagyon szeretné, ha a dokumentumfilmet Kínában is bemutatnák, de egyelőre bizonytalan a kínai forgalmazása.

A 11 millió lakosú Vuhan volt az első nagyváros a világon, ahol január és április között a koronavírus-járvány tombolt. A várost január 23-án zárták le, a karantén 76 napig tartott. A dokumentumfilm, amely elsősorban az egészségügyi dolgozókra és a betegekre koncentrál, egyúttal a túlélés megrendítő krónikája.

A 45. Torontói nemzetközi Filmfesztivál szeptember 19-ig tart.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
PozsonyTa

Pozsonyban egy lépéssel közelebb a hazárdjátékok betiltása

Bernd Storck

Slovnaft Cup: a DAC tartalékosan is simán győzött Pöstyénben

Alsószeli

Különleges kisállatok versenye

Corvinus

Segítség kell a fürdőknek – képeslapot küldenek a miniszterelnöknek

ddd

Ledarált mesekönyv

párkány önkormányzati ülés

Leváltották a Párkány és Vidéke főszerkesztőjét

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.