Vizuális kényeztetés mesékkel

Dunaszerdahely |

<p>Tizenegy előadást láttunk szerdán, a Duna Menti Tavasz második versenynapján: 8 bábos produkciót és 3 szerkesztett játékot. Elsősorban a bábcsoportoknak köszönhetően folytatódott a vizuális kényeztetés: remekül kitalált, látványosan kivitelezett kis mesevilágok foglalták el a vmk színpadát. De essen szó most valami másról: az akusztikus hatásokról.</p>

Tolmácsolva a zsűri szakvéleményét: egészen figyelemre méltó, hogy a csapatok milyen ügyesen alkalmazzák a zenét; számos olyan produkciót láthattunk, amelyben a színpadon megszólaltatott élőzene egyik jól eltalált szervezőelemévé vált az előadásnak. Nem volt ez mindig így: a csoportvezetők az utóbbi években – éppen a DMT előválogatóin, döntőjében kapott tanácsoknak köszönhetően – kezdtek tudatosan foglalkozni a kérdéssel. Az eredmény pedig csak aláhúzza, milyen élményszerűen átélhető hozadéka van egy-egy ilyen fesztiválnak, a hozzá kapcsolódó szakmai munkának.

Hangszeren játszani nehéz. És beszélni sem könnyű. Mondjuk, hogy ez a szerdai versenynap nagy felismerése. Több olyan előadást is láthattunk, amelyben minden a helyén volt, csak a szavak vesztek el: volt, hogy a harsány zenei aláfestés hullámsírjába buktak alá, volt, hogy a takarásban megbúvó gyerekekből nem jött elő elég hangosan, és volt, hogy csak úgy elveszett… Valószínűleg ezzel is érdemes lenne, kellene kezdeni valamit – leginkább az iskolákban, mert a beszédtechnika fejlesztése messze túlmutat a Duna Menti Tavasz keretein.

Egyébként láthattunk olyan produkciókat is, amelyek tudatosan mellőzték a verbális megszólalást. Az Ógyallai Speciális Alapiskola Fityfirittyek Bábcsoportja Reggeli hangulat címmel egyszerű és bájos természeti képeket elevenített meg zenére komponált bábetűdjében (rendezte: Bencsics Varga Mária). A pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-Piciri Bábcsoportja a Rózsa című bábjátékban szinte bábos pantomimet mutatott. Meggyőző előadást láthattunk: a szép, finom karakterrajzú bábok a végtelenül pontos bábvezetésnek köszönhetően gazdag érzelmi hálót szőttek körénk. Ott volt Dunaszerdahelyen a Duna utca „utánpótlás-generációja” is: a kisebbek Mi még nem vagyunk álmosak címmel egy nyüzsgő kis egérlakot varázsolt a színpadra, példás csapatmunkával. (Mindkét előadást Farkas Márta rendezte.)

Úgy hozta a sors, hogy Dávid és Góliát története két változatban is felbukkant a DMT-n. A Hetényi Református Gyülekezet Tábita Bábcsoportja (rendező: Écsi Gyöngyi) klasszikus értelmezésű bábjátékként állította színpadra az ótestamentumi történetet, a forma- és eszközvilágát a magyar népi kultúra felé mozdítva el. Ezzel szemben a Kisgéresi Alapiskola Mustármag Bábcsoportja (rendező: Blanár Gabriella) egy meghökkentő, harsány, lendületes, akciódús rockklipet mutatott. És a bábok, hűha: a filiszteus sereg PET palackokból és CD-kből épített csapat, a felmosókanna kétkerekű harci szekérré lényegült át; velük szemben Izráel harcosait natúr, lehántolt ágak képviselik, amelyek aztán parittyává állnak össze. Biztosan nem ez a legkiegyensúlyozottabb előadás a DMT-n, de van az a pillanat, amikor valami nagyon eltalálja az ember ingerküszöbét – szóval e sorok írójánál a Mustármag a szerdai privát kedvenc.

Visszatérő motívummá vált a születésnap is a jubileumi, negyvenedik Duna Menti Tavaszon: a Losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda Recefice Bábcsoportja – a tegnapi versenynap egyik legfiatalabb csapata – egy szülinapos keretjátékba építve, tárgyjátékként mutatta be A tű vándorútja című mesét, mintegy beavatva a legkisebbeket a színpadi szereplés alapjaiba (rendező: Anderko Andrea és Csák Lídia). A Gömörfalvai Alapiskola Harkácsi Pimpó Bábcsoportja (rendezte: Dolinsky Irén, Vezér Klára és Csutor Vezér Zsófia) egy generációkon átívelő születésnapi ajándék – egy mesekönyv – lapjait forgatva eddigi tevékenységének keresztmetszetét hozta el Dunaszerdahelyre, megmutatva azokat a bábtechnikákat, amelyekkel az elmúlt években megismerkedtek. A Paff, a bűvös ügyes kis „best of” válogatás.

A kis Mukk című bábjátékot a Gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola Mazsola Bábcsoportjának előadásában láthattuk: szép díszletekben, ötletes bábokkal (rendező: Mahor Katalin).

A szerda délután a színjátszóké volt, jól indult és jól is folytatódott. A nyárasdiak utánpótláscsapata, a Tekergőcök Színjátszó Csoport Mesebolt című produkciója iskolapéldája annak, hogyan kell jól, minden műviség és klisé nélkül szerkesztett játékot csinálni. Végtelenül egyszerű eszközökkel – néhány színes zsinórral – játszva teremtettek újabb és újabb helyzeteket, és hozták működésbe a meseteremtő fantáziát (rendezte: Nagy Irén és Magyar Gaál Lívia).

Nem kis meglepetést okozott a Komáromi Speciális Alapiskola Tulipán Csoportja: A kanásznak jól megy dolga címmel néptáncra, népdalokra, játékokra és mondókákra építő hagyományos szerkesztett műsort hoztak, és azt párját ritkító lendülettel, meggyőzőerővel adták elő (rendező: Szőcs Fruzsina és Darida Szilvia).

Megint hazai csapat zárta a napot: a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad „ifibb” csapata saját szerzeményt mutatott be A mi mesénk címmel (rendezte: Jarábik Gabriella). Ahogy azt az idén 45 éves csoporttól megszoktuk: az együttes jó tempójú örömjátékot, szépen kivitelezett etűdöket mutatott. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?