Visszavásárolnák a Nobel-díjas író családi házát

Belgrád |

<p>A szerb kormány szeretné visszavásárolni Ivo Andric (1892-1975) Nobel-díjas író családi házát Visegradon, Boszniában, ahol az író 1952-ig élt. Andric azt szerette volna, hogy a Drina folyó bal partján álló épületet a helyi közigazgatás kulturális célokra használja.</p>

De távozása után alig egy hónappal eladták a jellegzetes bosnyák házat egy mozdonyvezetőnek - írta a zágrábi Vecernji List tudósítója a helyszínről.
Ivo Andric katolikus horvátnak született a boszniai Travnik város melletti Dolac faluban, de magát szerb írónak titulálta és haláláig kitartott a jugoszlávság eszméje mellett.

Andric két éves volt, amikor meghalt az édesanyja, s őt a nagynénje vette magához Visegradon. A szobaablakból látta nap mint nap a folyót, rajta a törökkori híddal, és a környékbeliek elbeszélése alapján sokat hallott építésének történetéről. Később megírta a Híd a Drinán című regényét, amiért 1961-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Az Andric család szerény kinézetű háza ma rózsaszínben pompázik, de üresen áll. 1976 óta tábla jelöli, hogy ebben a házban töltötte gyermekkorát a Nobel-díjas Ivo Andric. Az épület gazdája évek óta Svédországban él és dolgozik, s eszébe sincs eladni a házat.

A szerb kormány viszont mindenképpen szeretné visszavásárolni a visegradi épületet és a kulturális miniszter ehhez török kollegája segítségét kérte. Törökország ugyanis támogatja azt a tervet, hogy készüljön operafilm Emír Kusturica rendezésében a Híd a Drinán című Andric-regényből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?