Visszapillantás és látlelet

A hosszú évek óta fáradhatatlanul tevékenykedő, dunaszerdahelyi székhelyű szellemi műhely, a Lilium Aurum Kiadó a közelmúltban olyan kötettel örvendeztette meg a múltunk iránt érdeklődő (vagy legalábbis nem közömbös) olvasókat, amelyet túlzás nélkül nevezhetünk hiánypótlónak: a „beszélgetőkönyv” műfajába sorolt, Keresetlen szavak című „hatkezes” munka a (cseh)szlovákiai magyarság történetének mintegy fél évszázadát idézi fel érdekfeszítően és színesen, szembenézésre és különböző tanulságok megfogalmazására késztetve az olvasót. Mielőtt e hosszúra sikerült mondat egyik-másik elemének tágabb értelmet adnánk, vissza kell térnünk a „hatkezes” jelzőhöz. A könyv a szlovákiai magyar kulturális élet két ismert szereplőjének, Hodossy Gyulának és Csanda Gábornak a beszélgetéseit tartalmazza, kettejükön kívül azonban fontos szerep jut az illusztrátornak, Gyenes Gábornak, aki egyéni stílusvilágot képviselő, fergeteges humorú, invenciózus rajzaival még vonzóbbá tette az egyébként is fölöttébb érdekes kötetet. A kérdező nem valamiféle kommersz értelemben vett interjúkészítőként faggatja a Lilium Aurum igazgatóját, hanem párbeszédet folytat vele, s ebből a termékeny dialógusból bontakoznak ki a könyv fejezetei.

A kötet születésének apropója az ötvenedik születésnapját nemrég betöltött Hodossy Gyula eddigi életútja, de aki közelebbről vagy legalább felszínesen ismeri a jubilánst, látatlanban is biztosra veheti, hogy nem a magánéleti vonatkozások, hanem a közös dolgainkat érintő kérdések kerülnek előtérbe. S ez így is van: Hodossy Gyula már egészen fiatalon (mi több: gyerekkorában) eljegyezte magát a költészettel (s bár nap mint nap gyakorlati és merőben prózai ügyek sokaságával kell foglalkoznia, a poézishez sosem lett hűtlen), a könyvekkel, a lehető legtágabban felfogott kultúrával, s mivel nyughatatlan lélekkel áldotta-verte meg a sors, kamaszkora óta ellenállhatatlan vágyat érzett és érez, hogy ne csak tollforgatóként, hanem a cselekvés embereként, a legkülönbözőbb rendezvények és mozgalmak ihletőjeként, szervezőjeként is jelen legyen a kulturális életben. E tekintetben Hodossy Gyula rendkívüli teljesítményt mutathat fel: se szeri, se száma azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek lelkesedését és elszántságát tanúsítják. Hodossy azonban a husáki „létező szocializmus” időszakában akart fesztivált, könyvtárt, klubot, mozgalmat szervezni, folyóiratot, antológiát kiadni, értékeket felfedezni és felfedeztetni, ablakokat nyitni a közelebbi és távolabbi világra, s az ilyen ember az 1968 utáni abnormális normalizáció húsz hosszú esztendőt megélt rendszerében óhatatlanul gyanús volt, magára vonta a hatalom kellemetlen és vészjósló figyelmét, s igencsak könnyen megüthette a bokáját. A Keresetlen szavak főszereplőjére is a legkülönbözőbb, tragikomédiába, abszurd drámába és pikareszk regénybe illő hányattatások vártak, s ez nem is lehetett másképp, makacsul ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy a saját fejével gondolkodjon, önállóan hozhasson döntéseket – az ilyesmi pedig akkoriban nem volt kívánatos, még kevésbé ajánlatos. A kötetből groteszk, s ugyanakkor tökéletesen reális képet kapunk arról, miként próbálta a rendszer az egy időben betegápolóként dolgozó fiatalembert valamelyik pszichiátriai osztály ápoltjává tenni, milyen hadjáratot folytatott a fiatal alkotók Hodossy által életre hívott mozgalma, az Iródia ellen, milyen ravasznak hitt, valójában azonban primitív és nevetséges módszerekkel próbálta törvényszegésre kényszeríteni a „lázadót”, akinél az „államellenesség” saját szavai szerint kimerült abban, hogy szabadon akart gondolkodni, s másokat is erre ösztönzött, s arra törekedett, hogy az emberek lássák, „a világ nem csak arról szól, amit az Új Szó megír, vagy amit a Csallóköz megír, meg amit az iskolában tanítanak, vagy amiről egyáltalán itt tudni lehet, hanem van egy másfajta, egy ennél sokkal tágasabb és színesebb világ is”. Az effajta „bűnöket” elkövető Hodossy Gyula viszontagságainál nem kevésbé érdekes a korabeli (cseh)szlovákiai magyar kulturális életről (s végső soron az ország közállapotairól) kibontakozó kép, amely jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy tisztábban lássuk az akkori viszonyokat, pontosabb fogalmaink legyenek arról, milyen értékekkel gyarapodott szellemi életünk, hogyan lehetett helytállni az olykor gyengébb, máskor fölerősödő ellenszélben, megőrizni az értelmes cselekvés lehetőségébe vetett bizalmat a közöny, a gyanakvás, az örökös óvatoskodás, s mondjuk ki: a félelem légkörében. A beszélgetéseket végigolvasva talán jobban meg tudjuk majd becsülni mindazokat, neveseket és „névteleneket” egyaránt, akik a sokszor kifejezetten abszurd körülmények között is szűkebb és tágabb közösségük javára igyekeztek cselekedni.

A könyv bővelkedik az izgalmas, groteszk és humoros mozzanatokban (Hodossy Gyula egyik-másik „esete” már-már Rejtő Jenő világát idézi), jó néhány története sok év távolából is biztató, sőt felemelő – rendkívül jólesik például arról olvasni, miként álltak a hazai magyar kultúra jeles személyiségei (köztük Turczel Lajos, Zalabai Zsigmond, Koncsol László, Grendel Lajos, Tóth László és mások) a hatalom szemében fölöttébb gyanús és ellenszenves Iródia mellé. Kevésbé jóleső azzal szembesülni, hogy az 1989-ben megbukott rendszer képét az elmúlt idő sem tette (s nem is teheti) rokonszenvesebbé: semmi kétség, sokkal elviselhetőbb volt az ötvenes évek sztálinista rémuralmánál vagy Ceauşescu orwelli diktatúrájánál, de egy pillanatra sem feledhetjük, hogy a kommunista párt hatalmához leginkább a „zsarnoki” jelző illett, s akik akkoriban az élet különböző területeit, köztük a kultúrát felügyelték, ritka kivételektől eltekintve szemellenzőt és vaskalapot viseltek.

A könyv erényeinek sorát gyarapítja, hogy végig a beszélt nyelv elevensége, közvetlensége jellemzi, a magnóra felvett dialógusokat nem gyúrták át valamiféle „irodalmiasított” változattá. Aki ismeri Hodossy Gyulát és Csanda Gábort, szinte hallani véli a hangjukat, megelevenedni látja gesztusaikat.

A letűnt kor és a kötet szereplőinek felidézését fényképek sokasága segíti, s bármilyen tartalmas is a szöveg, nélkülük volna némi hiányérzetünk.

Az olvasóban persze így is kialakulhat hiányérzet: bizonyára sok minden nem hangzott még el, vagy csak a magnószalag őrzi; az sem vitatható, hogy számos dolgot jó volna még pontosabban tudni – s olyasmi is akad, amit már sosem lehet felderíteni, rekonstruálni, mert a tisztánlátáshoz szükséges dokumentumokat megsemmisítették, eltüntették.

E pillanatban azonban érjük be azzal, hogy egy jól olvasható, érdekes és hasznos könyvvel gyarapodtunk – igazságtalanság volna lekicsinyelni ezt az eredményt.

(Keresetlen szavak. Beszélgetések Hodossy Gyulával. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2010) (G. kovács László)