Visegrádi Díj Szigeti Lászlónak

Szigeti LászlóSomogyi Tibor felvételeA díjat a visegrádi országok kulturális miniszterei tavaly novemberben, Sárospatakon tartott tanácskozásukon alapították, s olyan személyek részesülnek benne, akik jelentős eredményeket értek el a közép-európai kulturális együttműködés terén.

Rudolf Chmel, Szlovákia kulturális minisztere arra a kérdésre, miért döntöttek úgy a visegrádi négyek kulturális tárcavezetői, hogy a díjat elsőként Szigeti Lászlónak ítélik oda, először tréfásan így válaszolt: „Azért, mert sikerült meggyőznöm őket.” Majd komolyabbra fordítva a szót így indokolta a döntést: „Természetesen senkit nem kellett nagyon győzködni, hiszen magyar, cseh és lengyel kollégám előtt is jól ismert a Kalligram tevékenysége, amely túlnőtt az országhatárokon. Ebből a szempontból már régen kiérdemelte a visegrádi jelzőt. Szigeti László a Kalligram igazgatójaként egy valóban átgondolt, közép-európai szellemiségű kiadói politikát valósít meg, amely négy ország, négy irodalom értékeit közvetíti, és ezzel nagyon sokat tett e négy kultúra közeledése, egymás jobb megismerése érdekében. Szigeti Lászlóval kapcsolatban azt is fontos kiemelni, hogy ő tulajdonképpen »értelmiségi és kiadó« egy személyben, ami a mai, egyre kommerszebbé váló világunkban ritka kivételnek számít.”

Arról, miként fogadta a jelentős nemzetközi kitüntetést, Szigeti László a következőket nyilatkozta lapunknak: „Ha reálisan nézzük, személyemben a Kalligram szerzői, fordítói, szerkesztői, munkatársai, sőt, olvasói – lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok – kapták a Nemzetközi Visegrádi Díjat. Éljenek bárhol is a földtekén, közös ismertetőjegyük, hogy fontosnak tartják a jószomszédi kapcsolatokat, illetve a szomszéd népek habitusának megismerését. Nem a lelkesedő dilettantizmusban, hanem a szakmai felkészültséget preferáló magas kultúrában hiszünk. Természetes, hogy német, osztrák, szlovén, horvát, szerb, albán és román szerzők is otthonra lelnek nálunk, s ami nem kevésbé fontos, a zsidók, a romák s a magukat kisebbséginek valló nézetek reprezentánsai is. Szlovákiai magyar szerzőink közt sincs olyan, aki a nacionalista hivalkodás, a nemzeti hegemonizmus vagy a kollektív sérelmi magatartás felélesztésének lenne a híve. Mi arra szeretnénk kiadványainkkal figyelmeztetni, hogy egyetlen olyan közép-európai nemzetnek és államnak sincs esélye a tisztességes létezéshez, amely az együttműködés bölcselme helyett a kirekesztés, a sértődöttség, a mártíromkodás diagnózisát erősíti állampolgáraiban. Kiadónk alapvető üzenete, hogy a felszínes ismeretek helyett a megalapozott tárgyi tudás és a magas kultúrával edzésben tartott érzékenység az, amely az embert okosabbá, jobbá, a társadalmat pedig élhetőbbé és emberibbé teheti. Tudom, donquijotizmus ez a javából egy olyan társadalomban, melyben, József Attilával szólva, »a kultúra úgy hull le« rólunk, »mint ruha másról a boldog szerelemben«. Persze, ennek ellenére a díj maga megtiszteltetés a javából, de hangsúlyozom, nem én kaptam, hanem azok a néhány százezrek, akiket még nem zabált fel teljesen a mediális kultúra kisgömböce.”