Világok a márciusi Filmvilágban

A Létay Vera által jegyzett Filmvilág c. filmművészeti folyóirat márciusi számában választ kaptam egy kérdésre, mely 2001 novembere óta foglalkoztatott, de önmagában ezért még nem írnék a lapról. A márciusi szám viszont a kíváncsiságomat kielégítő másfél hasábos recenzión túl is nagyon „húzósra“ sikerült, a szűk szakmai közönséghez szóló tanulmányoktól a bizonyosan közérdeklődésre számot tartó tévékritikákig. A lapot Takács Ferenc Szemünk állása c. tanulmánya nyitja. Takács a Coen-fivérek film-noirt idéző fekete-fehér alkotásairól értekezik, s a rendezőpáros írótagjának, Ethan Coennek az Ezeknek ez a heppjük c. novellájából is közölnek egy részletet. Drogvízió címmel három cikket adnak közre, mindegyik a kábítószer-probléma filmes megjelenítési lehetőségeit tematizálja, más-más szempontból. Vágvölgyi B. András Tényleg félek, vagy csak a szer hat címmel a drogfüggőséget bemutató filmek közül szemezget. ĺrásához filmográfia is csatlakozik, melyben – e sorok írójának nem kis megdöbbenésére – arról olvashatunk, hogy drogos filmet már 1894-ben készítettek, Kínai ópiumbarlang címmel, rendezője Kennedy L. Dickson volt. Bakács Tibor Tévések a mélypont ünnepén c. cikkében a drogfüggőség magyar tévécsatornákon szokványos megjelenítéséről ír, etikátlansággal, kontársággal vádolva a szenzációhajhász tévéstábokat. Gelencsér Gábor Dér András forgatókönyvíró-rendezővel beszélget a Kanyaron túl c. filmjéről, melynek egyik főszereplője szintén a drog. A lap részletet közöl Schubert Gusztávnak a debreceni filmtörténeti konferenciára készült tanulmányából, A rejtőzködő évtized címmel. Dániel Ferenc a Gén-tudat címmel az ismeretterjesztő televíziós csatornák műsorait bírálja, a Spektrumét és a Discoveryét, Kovács András Bálint pedig Tehetetlen érzelmek c. dolgozatában arra mutat rá, hogy a modern melodrámák hőseinek a semmivel kell szembenézniük. Bóna László némiképpen az előzőekben felvetett szerelmi szál folytatásaként a szappanoperákról közöl ironizáló esszét. „A főműsoridő kezdetéig – írja – és a reggeli csúcs elmúltával egészen más világ árad a képernyőről. Reggeltől estig nyoma sincs a vetélkedő- és riportéhségnek. Reggeltől estig a tévé a romantikáé. A romantikának a híradóval szakad vége. Utána minden politika, katasztrófa, bűn, erőszak, végzet és halál. De a nap, az egész nap titokban csakis a szerelemé.” Azonban attól tartok, a nagyikhoz és a hugikhoz, a kivesézett műfaj első számú célcsoportjának reprezentánsaihoz nem jutnak el Bóna sorai… Olvashatunk még Douglas Sirkről, a melodráma mesteréről és Moholy-Nagy László filmes kísérleteiről. Turcsányi Sándor Éretlenségi találkozó címmel a Szerelem az utolsó vérig c. filmről (igen kérem, ez az első meg a második vérig folytatása) közöl vitriolba mártott tollal írt bírálatot. S végül következzék a sorok íróját megnyugtató (?) válasz. Prágában járva – csupa dél-amerikai diák közt ülve – már novemberben volt szerencsém látni az Amores Perros c. 147 (!) perces mexikói filmet. Talán az egyedüli voltam a teremben, aki a cseh nyelvű feliratokon próbálta követni az egyébként pörgős film szövegelését, így alig vártam, hogy magyar szinkronnal (vagy legalább feliratokkal) is láthassam. Hogy a film Magyarországon miért csak három hónapos késéssel került forgalomba, erről Pápai Zsolt így vélekedik: „Abból az évente egy premierből, amelyre a latin-amerikai filmek frontján sor kerül Magyarországon, hiába érzékeljük, hogy az amerikai kontinensen Los Angelestől délre is születnek – persze nem hollywoodi értelemben véve – izgalmas produkciók, a hazai forgalmazók érdektelensége miatt csaknem fehér folt számunkra a kortárs mozi ezen régiója a világ mozgókép-térképén.“ (-cur)