Vesegyulladások

Galánta jeligére: „Milyen gyógyteákat igyak, ha a vesémmel vannak gondjaim. A bal érzékenyebb, mint a jobb. Évekkel ezelőtt minden évben heveny vesegyulladásom volt, azóta ha egy kicsit megfázom vagy megizzadok, rögtön érzem a vesémet, hogy enyhén fáj.”

Háromféle vesegyulladást ismerünk. Az első a heveny vesegyulladás, amikor az erős felfázásnál és ezt követő bakteriális fertőzésnél nagyon fájnak a vesék, ez lázzal jár. Ilyenkor szükséges az antibiotikumos kezelés, de nem elhanyagolhatók a gyógyteák sem, mert a gyógyszerhez úgyis sok folyadékot kell inni, s akkor már a gyógytea alkalmasabb, mint az egyszerű üdítő. A második kategóriába tartoznak azok a vesegyulladások, amelyeket krónikus vesegyulladásnak nevezünk. És ilyen van a kedves olvasónak is. Ez annyit jelent, hogy néha fáj a vese, néha nem, és ez nagyon megtévesztő, mert a nem kikezelt krónikus vesegyulladás miatt lappang a vesében a gyulladás, és akkor robban ki heveny formában, amikor már komolyabb a betegség, ami viszont veseelégtelenséghez vezethet. A harmadik vesegyulladás nem a megfázás és a bakteriális fertőzés miatt jön létre, hanem az emberek közti kapcsolatok megromlása miatt. Mit mond a magyar közmondás: „a vesédbe látok”, vagyis a vesénkben van a gerinctartásunk. Ilyen vesegyulladásokra nem hatnak sem az antibiotikumok, sem a gyógynövények. Itt a megromlott kapcsolatokat kell normalizálni.

Visszatérve a krónikus vesegyulladásokhoz. Mit kell tudni róluk? Először is meg kell szüntetni az állandó felfázás veszélyét. Ha csak 5 percre megyünk is ki a hidegre, melegen fel kell öltözni. Másodszor olyan gyógyteákat kell fogyasztani, amelyeknek gyulladásgátló, antibiotikus és fertőtlenítő hatásuk van. Erre a célra nagyon alkalmas a következő teakeverék: 100 g bazsalikom, 100 g kakukkfű, 100 g édeskömény, 20 g citromfű, 50 g apróbojtorján, 100 g mezei zsurló, 100 g útifű. A tea elkészítése és adagolása: 1 evőkanálnyi mennyiséget 3 dl vízben 2 percig főzünk, 15 percig hagyjuk állni, majd leszűrjük és propoliszos mézzel édesítve naponta 3x iszunk belőle, mindig étkezés után. Ha tudja a kedves olvasó, hogy minden évszakátmenetnél – azaz nyár–ősz, ősz–tél, tél–tavasz – krónikus vesegyulladásban szenved, akkor ne várja meg a vesepanaszt, hanem már a hideg idők kezdetekor teázzék, hogy a kezdődő gyulladásos folyamatot leblokkolja, visszafordítsa, hogy ne is jöjjön gyulladásba a veséje.

Az összes vesegyulladásnál, akár heveny, akár krónikus, nagyon jól kiegészíti a gyógyulási folyamatot az aromatikus, víz alatti gyógymasszázs és az ezt követő, gyógykrémmel való masszázs, esetenként éjjeli pakolás. Este, lefekvés előtt, vagy nappal, pihenés előtt megengedjük a kádat olyan meleg vízzel, amilyet még kibírunk. Cseppentünk bele 2 csepp citromfű (Medovka) illóolajat és 5 csepp kakukkfű (Tymián) illóolajat. Jól összekeverjük, és belefekszünk vagy beleülünk ebbe az aromaterápiás gyógyvízbe. Majd a vese tájékát – az Ön esetében a bal vesénél (az a 12-es bordánál van, a mélyedésnél) – kb. 15 percig körkörös mozgással, egész tenyérrel masszírozzuk. Ez azt eredményezi, hogy a vesébe több gyulladásgátló hatóanyag jut, és a belsőleg alkalmazott gyógynövények hatása is fokozódik. A meleg gyógyvíz megnyugtatja az idegeket, a beteg azonnal érzi, hogy kimondottan jótékony hatású. Mielőtt a vízbe lépünk, az ágyunkat jól bemelegítjük villanypárnával. Alapos törölközés után így jó melegbe bújunk, és a vesetájék bőrébe 15 percig hidratáló gyógykrémet masszírozunk, amelyben kb. 100 aromatikus gyulladásgátló hatóanyag van. 15 perc múlva ezek a hatóanyagok átszivárognak a vesébe, ahol kifejtik áldásos hatásukat. Éjjelre pedig lehet pakolást alkalmazni fekete nadálytő szuszpenziós (lassan felszívódó) krémmel, amely abban különbözik a gyárilag készített krémektől, hogy míg azokban csak a kivonata van a gyökérnek, a szuszpenziósban az őrlete is. Ez beszívódik a sértetlen bőrön át, és kiszívja a fájdalmat.

A témához még annyit, hogy sok fiatal lány és asszony szenved vesegyulladás miatt azért, mert hideg időben is miniszoknyában jár. Nem érzik a folyamatos felfázást, mégis az történik. A hideg lábakban a vér 10-15 fokkal hidegebb, mint másutt a szervezetben, s ahogy jön fel a vérárammal a petefészekbe, a veséket is lehűti, és krónikus gyulladást okozhat.

A gyógyulás után ajánlatos egy ellenőrző orvosi kivizsgálás, hogy megtudjuk, valóban megszűnt-e a krónikus vesegyulladás. Sok esetben ilyen bizonytalan, enyhe vesefájdalmaknál nem is kell antibiotikumos kezelés, megteszi éppen az említett gyógytea, mely harmonizálja az érzékeny vesében a folyamatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?