Verset mindenkinek

Szabó Balázs eddig is rendszeresen megosztott verseket, regényrészleteket, és szerette volna, ha ismeretségi körén kívülre is eljutnának a színvonalas szövegek. A 11 vers című felhívás lényege, hogy mindenki ossza meg kedvenc magyar versét, majd kérje fel ugyanerre tíz ismerősét. Az őrület nálunk is gyorsan terjed. Mennyire figyeli a fejleményeket? Elemezte a kezdeményezés eredményét olyan szempontból, hogy kik azok a költők, akiket a legtöbben megosztanak?A saját Facebook-oldalamon azt látom, körülbelül 75 százalék a „holt költők” aránya, vagyis a kezdeményezésbe bekapcsolódók túlnyomó többsége klaszszikusok verseit osztja meg. A többi kortárs költő, és érdekes, hogy sokan a saját versüket teszik fel. A kortársak aránya első ránézésre talán kicsinek tűnhet, de szerintem a 25 százalék nagyon sok, hiszen a ma élő költők nincsenek annyira a köztudatban, még nem állták ki az idő próbáját. Nehéz megmondani, kire fognak közülük emlékezni ötven év múlva. Nem mellékes, hogy a 11 vers segítségével olyan költők is figyelmet kapnak, akik még az irodalomszeretők körében sem túl ismertek. Világirodalmat és amerikai irodalmat tanít. Meg tudja határozni a magyar költészet helyét, jelentőségét a nemzetközi palettán?Igen, azt hiszem, minden műről el tudom dönteni, hogy világirodalmi jelentőségű-e vagy sem. És a nagy magyar versek közül számos mű kiállta nálam ezt a próbát. Például biztos vagyok benne, hogy ha Kosztolányi Dezső angolul írja meg a Hajnali részegséget, akkor az ugyanolyan ismert lenne világszerte, mint mondjuk Az utazás című Baudelaire-vers. És ezt nem a hazafiúi büszkeség mondatja velem, hanem objektív esztétikai szempontok alapján állítom, mivel eleve minden szöveget világirodalmi mércével mérek. Mit gondol, milyen a presztízse ma a magyar versnek?Az iskolákban gyakran rosszul tanítják a költészetet. A legtöbb mai irodalomtanár például nem tudja elképzelni, hogy Ady Endre milyen életet élt, tehát ne is kezdje el elemezni a versét, mert félrevezeti a diákokat. Másrészt én inkább arra lennék kíváncsi, hogy a mai diákok mit látnak az adott versben, esetleg anélkül, hogy tudnák, ki írta. Számomra a mű és az olvasó viszonya a fontos. Ahány olvasó, annyi olvasat. Ezért nem szabad elmondani a diáknak, miről szól a vers, hanem hagyni kell, hogy ezt ő foglalmazza meg. A verseket szerintem egyébként is elsősorban érezni kell, nem pedig elemezni. Egy tanár akkor jó, ha izgalmassá, „trendivé” tudja tenni, azaz el tudja adni az irodalmat. Akár rendhagyó módszerekkel is, például úgy, hogy a jelenleg legtrendibb helynek számító Facebook üzenőfalán verseket oszt meg, és erre másokat is rávesz. A Facebook abszolút demokratikus felület, mindenki azt tesz fel rá, amit akar. Örömmel tölt el, hogy az elmúlt napokban menő lett verseket megosztani, és a tizenöt millió magyarból mondjuk hárommillióan elővették a polcon porosodó szöveggyűjteményt vagy böngésztek egy kicsit az interneten, és verseket olvasgattak. Aztán feltették az üzenőfalra a kedvencüket. A Facebook szerintem ugyanolyan forradalmi találmány, mint annak idején a puskapor vagy a kerék volt. Csak a legtöbb ember nem arra használja, hogy értékeket osszon meg másokkal. Ön melyik verset osztotta meg a világgal ebben a „kihívásban”?Elsőként Juhász Gyulától az Epilógust, ezzel indult a körforgás augusztus 24-én. Tizenegy nappal később A kutya című verset osztottam meg József Attilától. Egyrészt, mert ez az egyik kedvenc versem, másrészt azt gondolom, hogy világirodalmi mércével is elsőrangú, harmadrészt pedig azért, mert alig ismeri valaki. Ha pedig most kellene választanom, azt hiszem, Kosztolányi Hajnali részegségét osztanám meg, méghozzá Latinovits Zoltán előadásában. A verseknek igenis, kell a reklám. Én a Facebookot tudtam felhasználni erre, de akkor érne igazán célba a kezdeményezés, ha más médiumok is bekapcsolódnának, például a rádió és a televízió. Mert az irodalmat tényleg el kell adni. Amerikában például azt láttam, hogy az Anna Kareninát Oprah Winfrey ajánlásával árulták. A kereskedők tudják, hogy ha egy ismert és hiteles személyiség hívja fel az emberek figyelmét erre a regényre, sokan miatta veszik meg. Mert a mai átlag amerikainak többet mond Oprah neve, mint Tolsztojé.