Vera Molnar életművét mutatják be Budapesten

kép

A számítógépes művészet úttörőjének pályájával ismerkedhetünk meg a budapesti Ludwig Múzeumban. A tárlat az alkotó és a kortárs művészet kapcsolatával is foglalkozik.

Az Á la recherche de Vera Molnar – Vera Molnar művei és kortárs reflexiók című tárlat két részből áll. Az egyik az életmű fontos darabjain keresztül mutatja be az alkotót, a másikban az újmédia művészet nemzetközi kiválóságai, az őt személyesen ismert alkotók a kiállításra készített munkáikkal tisztelegnek Vera Molnar előtt.

A magyar származású francia képzőművész, Vera Molnar nem sokkal a századik születésnapja előtt, tavaly decemberben hunyt el. A kiállítást a születésnapra tervezték, és annak tervezésében a kezdeti szakaszban maga a művész is részt vett.

Vera Molnar 1947-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait, majd leendő férjével egy állami ösztöndíjat felhasználva Rómába utazott, majd nem sokkal később Párizsban telepedett le, ahol élete végéig élt és alkotott. A hatvanas évektől fordult a matematika és az információelmélet felé, 1968-tól ő lett az egyik első komputerművész. Módszerének a „machine imaginaire” (képzeletbeli gép) nevet adta, digitális rajzokat, geometriai alakzatokon alapuló, algoritmikus festményeket készített. Alapkoncepciója szerint egy rendezett alapstruktúrába helyezett bele „1 százalék rendetlenséget.”

A kiállításon a művész 1950 és 2022 között készült munkái láthatók. A tárlat második felében számos ismert kortárs művész Vera Molnar előtt tisztelgő alkotása látható. Arno Beck, Patrick Lichty, Erwin Steller, Iskra Velitchkova, auréce vettier és Mark Wilson grafikai megközelítést választott, Refik Anadol, Snow Yunxue Fu, Mario Klingemann, Frieder Nake, Casey Reas, Antoine Schmitt, Tamiko Thiel és p/, illetve Samuel Yan algoritmusok segítségével generatív műveket hozott létre videó vagy kiterjesztett valóság formátumban. Az u2p050 alkotói csapat kinetikus szobra egy számítógépes algoritmust mutat meg rezgésekkel és különböző hangokkal.

Az Á la recherche de Vera Molnar című tárlat április 14-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?