Venus: Veled létezem

A karácsony előtti daldömpingben mindig akadnak felvételek, melyek méltatlanul a háttérben maradnak. Ilyen a megújult Venus harmadik kislemezdala is. Tuti, hogy rádiós támogatás segítségével sláger válna belőle, a rádiók azonban egyelőre nem fedezték fel, és félő, hogy nem is fogják.

A karácsony előtti daldömpingben mindig akadnak felvételek, melyek méltatlanul a háttérben maradnak. Ilyen a megújult Venus harmadik kislemezdala is. Tuti, hogy rádiós támogatás segítségével sláger válna belőle, a rádiók azonban egyelőre nem fedezték fel, és félő, hogy nem is fogják. A középtempójú szerelmes dal szövege már az első hallás után megmarad az ember fülében. Videoklip is készült hozzá, a Venus énekesnője, Kámán Andrea és egy szőke fiú szerepel benne. Szeretnék megölelni egymást, azonban mindig elválasztja őket valami – folyó, sínpár, többsávos autóút. Aki megnézi a klipet, megtudhatja, vajon lesz-e happy end.

Igaz, a maxi cédé kereskedelmi forgalomba nem került, mégis furcsa, hogy a Veled létezem csak Radio Edit változatban szerepel rajta. Ha szeretnétek beszerezni, kénytelenek lesztek megvenni az öttagú zenekar Kezdjük újra! című korongját. De az biztos, hogy nem bánjátok meg, mivel a lemez rejteget további gyöngyszemeket is! (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?