Venczel Vera és Bodor Böbe veheti át elsőként a Szepes Mária-díjat

<p>Venczel Vera Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész és Bodor Böbe színész-rendező veheti át elsőként a Szepes Mária-díjat januárban - közölte a Szepes Mária Alapítvány az MTI-vel.</p>

Almási Csaba, az íróról elnevezett alapítvány elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szepes Mária Alapítvány december 14-én, vasárnap az író-tanító születésének 106. évfordulóján megalapította a Szepes Mária-díjat.    A díj megalapítását Szepes Mária jelenleg emlékszobaként működő egykori budapesti lakóhelyén tartott megemlékezésen jelentették be.    A közlemény szerint "a díjat olyan személyek kaphatják, akik sokat tesznek embertársaikért, a kultúráért, a gyermekekért, a Földbolygó megbecsüléséért, s azért a szellemiségért, amelyet Szepes Mária képviselt, s egész életén át szolgált".    Az alapítvány kuratóriuma Venczel Verának és Bodor Böbének a Vígszínház Házi Színpadán nagy sikert arató A vörös oroszlán című monodráma előadásáért ítélte oda a díjat.    Mint írják, Venczel Verát mély barátság fűzte Szepes Máriához. A színművész A Vörös Oroszlán című regény nyomán "páratlan tehetségével hitelesen mutatja be az emberi szellem egyéni fejlődéstörténetét". A monodráma megálmodója és rendezője Bodor Böbe, aki Lőrinczy Attila író-dramaturg segítségével alkalmazta színpadra Szepes Mária regényét. "Bodor Böbe azért döntött e különleges történet feldolgozása mellett, hogy a reinkarnációról, életről és halálról szóló tudást megoszthassa azokkal is, akik még nem találkoztak ezzel a látásmóddal" - fogalmaztak a közleményben.    A Szepes Mária-díjat 2015. január 8-án adják át a Vígszínházban a 100. A vörös oroszlán-előadás alkalmából.    A 2007-ben elhunyt Szepes Mária legismertebb művei A Vörös Oroszlán és a Pöttyös Panni-sorozat. A népszerű könyvek mellett a spirituális áramlatok egyik meghatározó tanítójának és a század élő emlékezetének tartja a magyar ezoterikus irodalmi élet. Kilencéves kora óta írt, és még 99-ik évében is dolgozott, interjúkat adott. Munkásságáért számos elismerést és díjat kapott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?