Véget ért a sztrájk az Operaházban

kép

A sztrájkolók kiharcolták a béremelést: a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei vasárnap 11 órakor megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében.

Korábban már beszámoltunk a sztrájkról az Operaházban: volt olyan előadás a napokban, ahova a kezdés után egy órával később ültek be játszani a zenekar tagjai, a zenészekhez később csatlakozott a társulat egy része, később pedig a műszaki dolgozók is, akik nem voltak hajlandóak lebontani az aktuális és felépíteni a soron következő előadás díszletét. A sztrájkolók azonnali béremelést és kollektív szerződések megkötését követelték. 

A vasárnap esti Don Giovanni-előadás és Máté-passió hangverseny már azonban zenekari és énekkari részvétellel valósul meg, és az Opera soron következő produkciói is az eredeti évadterv szerint szerepelnek a műsoron. Az Operaház kiemeli megállapodásról szóló közleményében, hogy azokat, akik a bizonytalanságból adódóan nem indultak el korábban, az előadás közben is beengedik a Don Giovanni-produkcióra. 

Az Opera munkatársai számára az idei év második felében két részletben összesen 30 százalék alapbéremelést biztosít, továbbá április és szeptember hónapban nettó 140-140 ezer forint cafeteriaemelést juttat. A felsorolt plusz jövedelmek beépülnek az eddigi járandóságokba.

Hozzáteszik, hogy a kollektív szerződés megfogalmazása az egyenként kitárgyalt, a tárakkal egyeztetett dokumentumok alapján még zajlik, és a felek elkötelezettek abban, hogy legkésőbb április 30-ig lezárják a kollektív szerződést és aláírják a sztrájkot végleg lezáró megállapodást.  (MTI, hk)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?