Véget ér a Heti Hetes

<p>A hír hetekkel ezelőtt kiszivárgott, előbb csak találgatás formájában, amelyet célozgatással tettek izgalmasabbá a Heti Hetes szereplői. Az RTL Klub illetékesei kezdetben nem nyilatkoztak, aztán talányosan becsomagolva kommentálták a pletykát, végül szinte egyértelműen mondták ki: a műsor az 500. adás után megszűnik.</p>

Azt, hogy mi lesz szeptembertől, még Onódi György főszerkesztő-producer sem tudja, mivel fölötte is állnak páran a hierarchiában. A 13 éve tartó műsort Ónodi információi szerint nem politikai okokból szüntetik meg, hanem azért, mert a csatornának nem éri meg tovább képernyőn tartania. Kilencvenkilenc százalékos bizonyossággal kimondható tehát, hogy a vasárnapi lesz az utolsó adás. Bajor Imre, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Hajdú Steve, Hajós András és Farkasházy Tivadar szerepel majd benne, azaz a stabil emberek, akik mellé itt-ott új vendégeket is hívtak, ám ők nem arattak akkora sikert, mint „a humor nagyágyúi”.

Szóval hiába a viszonylagos nézettség, a szereplők gázsijának csökkentése és a hosszú téli szünet, a csatorna leveszi műsoráról a Heti Hetest. Az 1999 óta jelentkező beszélgetős show-műsorával kapcsolatban az utóbbi években gyakran felröppent a megszüntetés híre, aztán valahogy mindig visszaküzdötte magát a képernyőre. Politikai okokra nyilván senki sem fog hivatkozni. Talán inkább azt mondják majd az interjúkban az illetékesek, hogy ez a műsorforma elfáradt, kifutotta magát, és persze nincs pénz, összébb kell húzniuk a nadrágszíjat. Mégis felmerül a kérdés, vajon a mai magyar politikai viszonyok közt szüksége van-e az RTL Klubnak erre a kifejezetten baloldalra húzó közéleti viccelődésre. Vajon nem váltak-e kényelmetlenné a szereplők azzal, hogy folyamatosan a kormányt „fikázzák”, méghozzá kíméletlenül, csípősen és (legtöbbször) szellemesen. Mert a szerkesztők hiába kínáltak fel kommentálásra bulvárhíreket, vagy olyan közérdekű témákat, mint a hulladék-újrahasznosítás, a tilosban parkolás vagy a Rubik-kocka-világbajnokság, valahogy mindig visszaszivárgott a műsorba a politika. És emiatt az RTL Klub az esti műsorsávban elveszítette a szavazópolgárok azon részét, akik rendületlenül hisznek az Orbán-kormányban. Nem ismerem a nézettségi mutatókat, fogalmam sincs, mekkora tempóban csökkent az érdeklődés, és mikor kezdődött ez a folyamat. Azt sem tudom, hány felháborodott hangú levelet kapott hetente a csatorna a műsorban elhangzottak miatt. Mégsem bírom kikergetni a fejemből a gyanút, hogy a megszünetetésnek nem csupán gazdasági okai vannak. Annál is inkább, mivel az RTL Klub az utóbbi időben – a válság ellenére – több nagy szabású, és a Heti Hetesnél jóval költségesebb projektbe vágott bele, közülük a legdrágább minden bizonnyal A gyanú árnyékában című dokureality. Azok a mendemondák sem bizonyultak igaznak, hogy a humor nagyágyúi egy műsorért több mint félmillió forintot kapnak. A tényleges gázsi összege 150 ezer forint volt az utóbbi hónapokban. Szóval egyszerű nézőként is megkockáztatom, hogy a csatorna nem spórol meg olyan sokat a Heti Hetes megszüntetésével, ezért gazdasági okokra hivatkozni nem túl meggyőző stratégia. Az elfáradás már „jobb szöveg”, mert mondjuk ki őszintén: itt-ott előfordult, hogy belealudtunk a tízperces reklámblokkokkal szétszabdalt műsorba. A felolvasott hírek kapcsán kialakuló eszmecsere gyakran sikeredett laposra, unalmasra, néha egymás cukkolásába torkollt, illetve a rendező és a vágók nem mindig voltak szakmájuk csúcsán, amikor üresjáratokat hagytak az adásban. Jáksó László pedig elnézte a szereplőknek, hogy mellékvágányra tereljék a témát, a hírtől függetlenül arról beszéljenek, amiről akarnak.

Mindenesetre az 500 szép kerek szám, tökéletesen alkalmas arra, hogy méltón elbúcsúztassa a magyar kereskedelmi televíziózás történetének egyik legtovább képernyőn lévő műsorát. Nekem személy szerint a mostanában ritkábban szereplő Kern András fog hiányozni humorosan aktualizáló leveleivel, valamint Hajós András, aki az utóbbi egy-másfél évben kimagaslott a többiek közül szellemességével, azonnali frappáns reakcióival és cinikus iróniájával.

A Heti Hetes – az utóbbi évek ingadozó színvonala ellenére – fontos fejezet volt a magyar televíziózás történetében. Bebizonyította, hogy a mindennapi események és az ország egészét érintő politikai döntések igenis kommentálhatóak viccesen, bölcs humorral, vagy éppen tragikomikus hangnemben. Hogy a művészek között is vannak széles látókörű, érdeklődő, nyitott emberek, akiknek markáns véleményük van a világról. Hogy ebben a csillogó-villogó rángaţózó, zakatoló, pörgős televíziós valóságban az is érdekes lehet, ha hét ember ül egy stúdióban, és megbeszélik közös dolgainkat...

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?