Való világ, a hivatali show

Itt a tét a lét. Tudta ezt emberünk, mikor kezében a felmondással a munkanélküliek hivatalába bement. El is kezdődött a show.
Ez a felmondás nem érvényes, a feltüntetett paragrafus már hatályát veszítette. Megbotránkoztató egyes vállalkozók tájékozatlansága ezen a téren!
Hosszú sípszó – utazás a cégbe.

Itt a tét a lét. Tudta ezt emberünk, mikor kezében a felmondással a munkanélküliek hivatalába bement. El is kezdődött a show.

Ez a felmondás nem érvényes, a feltüntetett paragrafus már hatályát veszítette. Megbotránkoztató egyes vállalkozók tájékozatlansága ezen a téren!

Hosszú sípszó – utazás a cégbe. Szócsata a vállalkozóval, fenyegetés, az emberünk számára előnytelen kiegyezés. Hiába kérné a három hónap felmondási időt, a két hónapnak megfelelő lelépő összeget, tényként közlik, a cégnek csak adóssága maradt. Pereskedhet, ha úgy tartja kedve, akár évekig is.

Közben a megtakarított fillérek gurulnak – hasztalan munkakereső körutak, hirdetésekre telefonok.

A hivatalban már el is fogadták a jelentkezési ívet, már csak a cégnél eltöltött idő és a kereseti kimutatás kell. Hogy miért nem közölte a hivatalnoknő ezt már első alkalommal? Újra mehet a céghez, de már csak zárt ajtókat lel. Hosszú sípszó. ĺrásban kérik. Közben hetek múlnak. A fenyegető levelek halmozódnak – kikapcsolják, elzárják, leszerelik. Beköszöntött a nagyböjt ideje is.

A hivatalnoknő gúnyos szájrándítással tárja szét a karját – emberünk önmegtartóztatást gyakorol. Nincs mit tenni, várni-várni.

Végre beiktatják, a pénz csak viszszamenőleg valamikor. Sok-sok sípszó után kijön a hivatalból. Részese egy show-nak, a való világának, amelyben csak vesztesek szerepelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?