Valami fájdalmasan magyar

Nagy Ervin és Bagaméri Eszter a Mélyen őrzött titkokbanSzlovák Judit felvételeA török néző tudniillik hall is, lát is olyat a filmben, ami meggyorsítja az emésztését. A mohácsi vész ugyanis ironikus magyar film sok zenével, szellemes megjegyzésekkel. Hol napjainkban, hol 1526-ban játszódik, mivel a történet két főhőse egy kezdetleges időgép segítségével szabadon közlekedik az időben. „Nekünk, magyaroknak sajnos nem olyan a humorérzékünk, mint a cseheknek vagy az angoloknak – fájlalja Jancsó Miklós –, így sem önmagunkról, sem a történelmünkről nem tudunk iróniával beszélni.” A fiatalos gondolkodású mester most épp ezt teszi, és nem úgy, mint az ezt megelőző három filmjében. Itt kérem, történet van! Frappáns, szórakoztató és ezzel együtt elgondolkoztató történet, amelyet újra írni sajnos nem lehet.

A „rettenetesen magyar” megállapítás más alkotásokról is elmondható a szemle termését tekintve. Például a fődíjas filmről, Janisch Attila Másnapjáról. Vagy a rendezői díjat nyert Mélyen őrzött titkokról, Böszörményi Zsuzsa munkájáról. De ugyanez a megállapítás érvényes a Salinger Richárd bestsellere nyomán Sas Tamás rendezésében készült Apám beájulna című tinifilmről is. Ez utóbbi két főszereplője igazából csak a tizenéveseket vonzza a moziba, akik bizonyára jót szórakoznak a két belevaló csajszi kalandos mediterrán körutazásán, amelyen szinte minden megtörténik velük, ami két ilyen szerelemre éhes, bolondos kedvű fruskával megtörténhet. Sas Tamás érti és érzi a húszon aluliak külső-belső világát. Közönséget azonban csak a kamaszok soraiban remélhet. Sokkal tovább megy új filmjében a diák-Oscar-díjas Böszörményi Zsuzsa, aki egy 18 éves, intézetből kikerült, elveszettnek azonban egyáltalán nem nevezhető, rokonszenves lányt kísér el útján (a középiskolás Bagaméri Eszter a zsűri szerint minden profi színésznőt lekörözött alakításával). Varró Irma (mint egy 21. századi balladai hős) terhesen vág neki a világnak, hogy jó pénzért eladja születendő gyerekét, és megkeresse sosem látott anyját. A béranyaság témáját Mészáros Márta két filmjében is feldolgozta már (Örökbefogadás, A magzat), a kritika részéről akkor egyiket sem fogadta osztatlan elismerés, ma, furcsa mód, mindkét film jobbnak tűnik, mint annak idején. Böszörményi Zsuzsa történetében rengeteg szál akad a vezérmotívumba. A megtalált anya nem éppen zavartalan élete. A „vélt anya” viharos szerelmi kalandja. A nagypapa nem éppen egyszerű sorsa. Csupa csőd, tragédia, elvesztett csata. Magyar sorsok női szemmel, szerencsére vad feminizmus nélkül. És ami még fontosabb: a végén meg lehet nyugodni. Varró Irma meggondolja magát. Hazajön messzi földről, hogy itthon, önmagának szülje meg kisbabáját.

Közönségfilmből egyébként termett bőven. Ilyen is, olyan is. Főleg olyan, amilyen. Gyenge forgatókönyvből nem lehet jó filmet forgatni. Salamon András Getnója is ezért válik könnyen kiszámítható, izgalmas fordulatokat nélkülöző, fáradt drámává. Hiába az ígéret földje, a Las Vegas-i kaland, az újvilági mese, amely egy Amerikába kivándorolt magyar család megmosolyogtatóan fájdalmas boldogságkeresése, ebben a filmben csak az a fucking fénysugár erős, minden más elszürkül mellette.

Totál csőd egy külvárosi iskolában, nincs pénz, veszélyben a tanítás, három tanár összefog, zsebre vágják a diákok pénzét és elindulnak a francia Riviéra kaszinóiba. Csak hogy visszaszerezzék a sulit. Ennyi a történet, Fischer Gábor Montecarlója, amely ugyancsak a „futottak még” kategóriát gazdagította. Üres, közhelyes, már a születése pillanatában halálra ítélt munka. Kár minden forintért, energiáért, amit felemésztett.

Kétség nem férhet hozzá: a Berlinben élő Cantu Marit tisztességes szándék vezérelte, amikor belefogott Rózsadomb című filmjébe. Két tíz év körüli gyerek szemével láttatja 1956 nyarát, egy szigorúan őrzött budai villa ablakából nézve. Édesanyjuk „lentről” jött, a nép leánya, apjuk nagypolgári zsidó család sarja. Mindketten a „szebb jövőért” harcolnak, gyerekeiket egy babonás, istenfélő, szeretni való aszszony gondjaira bízva. Ifjúsági filmként nehéznek, a felnőtt néző számára könnyűnek találtatik. A magas rangú káder szembenéz önmagával című történetet ismerjük jól. Tudjuk azt is, mivel végződik: Kiváltságos Elvtárs családjával elhagyja gazdag fészkét. De ha mindezt még az amúgy hitelesen játszó színészek sem képesek érdekessé tenni, a néző magára hagyva hunyja be a szemét a sötétben.

Az idei szemle egyértelműen a fiatal rendezők futama volt. A 16 versenyfilm legidősebb rendezője, Jeles András 1945-bern született. József és testvérei című alkotásával több éves álmát valósította meg: a Parasztbiblia jeleneteit vitte vászonra úgy, hogy irodalmi és képi megformálásának eredetiségéért és igényességéért a zsűri neki ítélte a rendezői látvány díjat. Nagy közönségre azonban ez a film sem számíthat. Őszintén bevallom: fél óra után én is feladtam.

Minden képsorát élveztem viszont Janisch Attila Másnapjának. A Hosszú alkony 46 éves rendezője már első filmjével, az Árnyék a havonnal is lenyűgözött. Feszültségteremtő ereje ezúttal is bámulatos. Forgách András nagyszerű forgatókönyve és Medvigy Gábor mesteri kamerakíséretében családi örökségét keresi valahol Magyarországon egy ballonkabátos idegen. Dombos táj, isten tudja, hova vezető utak, sűrű nádasok, egymástól távoli házak, elgyötört és meggyötört emberek, vad indulatok, kiszáradt lelkek. Valami fájdalmasan magyar. Valami égetően magyar. Valami letagadhatatlanul magyar. Mert így gyűlölködni, így háborogni, így féltékenykedni Közép-Európában csak a magyar tud. Szeretetnek, összetartozásnak, ragaszkodásnak semmi nyoma. Itt mindenki az ellenségét sejti még abban is, akivel baráti viszonyban lehetne. Mit kaphat hát egy idegen, aki az üres, magányos házat keresi? És benne vajon miféle érzelmek dúlnak, amikor közelről lesi-figyeli a környék lakóit? Erős, felkavaró film Janisch Attila alkotása. Hatalmas amplitúdókkal dolgozik. Értelemre és érzelemre egyformán hat. Köszönhető mindez a főszerepet játszó Gáspár Tibornak (a legjobb férfi alakítás díja) és a többieknek, akik minden rezzenésükkel hitelesek. A 2004-es szemle győztes munkája minden bizonnyal újabb babérokat szerez majd a világban a magyar filmművészetnek. Jeles és Janisch, korukat tekintve, az idei rendezői had vezéregyéniségei voltak. A többiek, az elsőfilmes Antal Nimród és a tavaly befutottak: Herendi Gábor, Fliegauf Benedek, Török Ferenc és Hajdú Szabolcs második megmérettetéséről majd legközelebb. Ők együtt: külön fejezet.