Utazás a gyerekirodalomba

<p>Lovász Andrea, a magyar gyerekirodalmi kutatások egyik meghatározó személyisége hiánypótló válogatást adott közre.</p>

A Navigátor című kötet lexikon, antológia, amelyben 2000 és 2009 között megjelent, a gyerek- és (kisebb mértékben) az ifjúsági irodalom körébe utalható alkotások szerepelnek. A rendszerezés nem tematikus, nem műfaji, hanem a szerzői néven alapul: a kötet ábécérendben mutatja be azokat az írókat, költőket (és nagy örömömre néhány illusztrátort is), akik ebben az időszakban gyerekkönyvvel jelentkeztek. Továbbá a kötet végén szerepel a Friss tinta versantológia is. Lovász Andrea nemcsak a friss kortárs irodalomból válogat, hanem újra kiadott klasszikusokat (pl. Szabó Magda, Mészöly Miklós műveit) is szerepeltet. Minden alkotó egy oldalpáron mutatkozik be: a legnagyobb hangsúlyt szerencsés módon maguk az irodalmi művek kapják, emellett néhány fontos életrajzi adat, értelmező jegyzet, illusztráció, szerzői fénykép, ars poetica-jellegű gondolat, kritikusoktól származó idézet található. A bevezető hangsúlyozza, hogy a könyv elsősorban gyerekek számára készült, és a kötet formai szempontból is a gyerekeknek szánt kézikönyvek hagyományát folytatja: viszonylag kevés információt jól befogadható formában közöl, a szöveges és képi sík egyaránt ötletes módon valósul meg (sajnos azonban jellemző, hogy a szemelvények mellett a képiség sokkal kisebb hangsúlyt kap, sokkal kevésbé segíti, árnyalja az értelmezést, mint az idézett gyerekkönyvek eredeti oldalain).

Válogatások esetében mindig kérdés, mennyire marad kiegyensúlyozott az anyag. Lovász Andrea a határon túli irodalomra is kitekint, de a Szlovákiában született alkotók közül csak Németh Zoltán szerepel (Állati nyelvek, állati versek), pedig N. Tóth Anikó Tükörkönyv című meseregénye feltétlenül, sőt például Szászi Zoltán és Gyenes Gábor képregénye/kísérlete (Kamasz) is helyet kaphatott volna. Önálló gyerekverskötet híján kimaradt Szabó T. Anna is, pedig olyan fontos, népszerű kötetek társszerzője, mint a Kerge ABC vagy a Formák a tubusból, amelyek szintén szerepelhetnének a Friss tinta mellett. Persze mindezen túl a Navigátor hasznos és szerethető könyv, amely (végre) képet ad a magyar gyerekirodalom helyzetéről.

Navigátor. Kortárs gyerekirodalmi lexikon. Szerk. Lovász Andrea. Bp., Cerkabella, 2011.
Nagy Csilla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?