Ünnepeljünk vagy temessünk?

Mintegy harminc éve figyelem a közép-európai szcénát, és a jazz-zenészek szerintem még sosem voltak ennyire pesszimisták tájainkon, mint manapság. A múlt század kilencvenes éveiben egy ideig érdekes volt a nyugati tehetségvadászok számára az itteni felhozatal, de a gyors terepfelmérést követően kevesen jöttek vissza üzleti ajánlattal a zsebükben.

A jazz sokak szerint nem könnyen befogadható műfaj. Ez elsősorban azért van így, mert a közmédia kevés teret ad neki – nálunk és tőlünk nyugatabbra egyaránt. Ezért is fontos az UNESCO kezdeményezése. A dátum természetesen nem véletlen: április 30-a a legrégebbi európai jazzklub, a lisszaboni Hot Clube du Portugal megnyitásának napja. A legendás koncerthely 1948 óta működik, bár ma már nem az eredeti helyszínen.

A dátumválasztás azért is nagyvonalú és udvarias, mert a jazz nem európai műfaj. Az afroamerikai közösségekből indult és az 1920-as évekre vált nemzetközileg ismert zenei stílussá. Komoly hatással volt és van a többi zenei irányzatra. Története során óriási változásokon ment keresztül – egy blues alapú, szabad örömzenéből először populáris tánczene, majd elit zeneművészet lett, később pedig az európai zenére is visszaható, modern stílussá vált. A ragtime, a dixieland, a szving, a bebop, a cool, a fusion és a free jazz kifejlődése egy hosszú folyamat része.

Nem véletlen, hogy a nácizmus és a sztálinizmus egyaránt tiltotta, felforgató zenének tartotta, mert egy improvizáción alapuló művészet a szabadságot jelenti. A negyvenes évek végétől az ötvenes évek végéig nálunk be is volt tiltva. A jazz folyamatosan fejlődik, új stílusok jelennek meg. Egy dolog azonban mindmáig összeköti valamennyi stílust: az improvizáció, amely leginkább a bebopban kapott központi szerepet, és amely önálló egyéniség és a sokszínűség univerzális nyelvévé vált.

A nap fő propagálója Herbie Hancock, a fenomenális amerikai jazz-zongosrista, aki örömmel fogadta el az UNESCO felkérését, mert már huszonévesen a műfaj népszerűsítésén fáradozott. Olyannyira, hogy egy időben popproducerek telefonhívásait is komolyan vette, mert meggyődősére szerint a legalantasabb műfajt is fel lehet feljeszteni jazzelemek segítségével.

A jazz világnapja alkalmából ma mindenütt koncerteket, workshopokat, rendezvényeket szerveznek Párizstól New Yorkon át New Orleans-ig. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2011. évi közgyűlésén döntött úgy, hogy a jazz világnapjává nyilvánítja április 30-át. Az Amerikai Egyesült Államokban 2001 óta tartott Jazz Appreciation Month (a jazz megbecsülésének hónapja) utolsó napjára eső ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a műfaj értékeire, az oktatást, a népek közötti békét, egységet, párbeszédet és együttműködést segítő erejére.

Az etimológusok a mai napig nem biztosak a jazz (jass, jaz, jas stb.) szó eredetében, ráadásul az egyik legnépszerűbb tévhitet, miszerint a „jasm” a New Orleans-i prostituáltak által használt jázminos parfüm rövidítése lenne, egy többszörös Emmy-díjas dokumentumfilmes legenda terjesztette el. Ken Burns 2001-es Jazz című sorozata tíz epizódban veszi végig a műfaj történetét a kezdetektől napjainkig, ebben hangzik el az azóta megcáfolt elmélet.

Nálunk immár tizenkét éve erre a napra időzítik a jazzszakma legnagyobb ünnepének számító pozsonyi Espirit-díj-kiosztó gálát, ahol többek közt kihirdetik az év jazzalbumát, és számos koncert is várja az érdeklődőket Pozsonyban. Magyarországon pedig hivatalosan ma indul a Szakcsi Rádió, a közmédia új csatornája.   

A világszervezet rendszeresen felhívja a figyelmet erre a marginális műfajra, amely sokaknak ad komoly élményt. A figyelemfelhívás arra helyezi a hangsúlyt, hogy a jazz az amerikaiak kulturális örökségének fontos része.  Nem véletlen, hogy a nácizmus és a sztálinizmus egyaránt felforgató zenei stílusnak, tiltott gyümölcsnek tartotta a jazz-zenét, amely viszont több másik csatornán át áramlott a világ országaiba.