Univerzális történet, ikrekkel

Szász János New York-i színházi munkáját megszakítva érkezett meg az évről évre pompásabb nyugat-csehországi fürdővárosba, s még mielőtt az Agnieszka Holland vezette nemzetközi zsűri döntése megszületett volna, Prágából vissza is repült Amerikába. Ott tudta meg, hogy a fődíjon kívül a csaknem ezerkétszáz mozit tömörítő Europa Cinemas hálózat elismerését is A nagy füzet kapta, ez a díj pedig a film nemzetközi forgalmazását segíti. Szász János már jóval a munkálatok megkezdése előtt felkereste Agota Kristofot, a svájci Neuchatelben élt magyar írónőt, A nagy füzet szerzőjét, hogy részletesen megbeszélje vele ezt a háború nélküli háborús történetet, amelynek központi alakjai egy tizenhárom éves ikerpár és azok nagyanyja. Ők hárman egy nyugati határszéli magyar faluban élik meg és túl a háborús borzalmakat, miközben – akaratuk ellenére – egyre közelebb kerülnek egymáshoz. „Nagy találkozás volt a miénk – eleveníti fel a negyven nyelvre lefordított regény írójához fűződő személyes emlékeit a rendező. – Agota ugyanis nagyon hasonlított rég meghalt édesapámra, Szász Péterre. Az élethez való viszonyukban, illetve ahogy az életüket elengedték, abban hasonlítottak egymásra. Agota Kristof elképesztően őszinte ember volt. Ami a szívén, az a száján. Minden mondata az volt, amire gondolt. De elképesztő volt az ereje is. Végtelenül egyszerű embernek ismertem meg őt, akit boldoggá tett, hogy filmre visszük a regényét. Nagyon személyes könyv A nagy füzet, furcsa lebegésben elevenedik meg a történet. Ugyanolyan a könyv is, mint ő. Művész és műve teljesen fedik egymást. Agota Kristof kérlelhetetlenül kemény asszony volt, és a könyve is ilyen kemény. Velem első perctől fogva nagyon barátságosan viselkedett. Elolvasta a forgatókönyvet, a hitelesség kedvéért kért pár javítást, például, hogy nem aludtak disznóólban, s amikor már bizonyossá vált számára, hogy mi ezt a filmet valóban elkészítjük, nem is vágyott tovább a földön maradni. Egyszerűen nem óhajtott tovább élni.” Az ikrek nagyanyját mesterien megformáló, kifele szívtelennek, kegyetlennek tűnő, szeretni már csak nagyon nehezen tudó öregasszonyt Molnár Piroskában látta meg a rendező. Nem is kínálta fel senki másnak a szerepet, rögtön rá esett a választása. „Annak ellenére, hogy a regényben egy vékony öregasszony elevenedik meg, én kezdettől fogva Piroskát láttam magam előtt. Nyilván találtam volna olyan valakit is, mint aki a regényben szerepel, én mégis kitartottam Piroska mellett. Nagyon jó volt vele dolgozni, hiszen kérhettem tőle bármit, mindent meg tudott csinálni. Ám pontosan ezért nagyon kellett ügyelni arra, hogy a sok megoldás között az a legjobb, ami igazán hiteles, ami nagyon szűk mezsgyén mozog. Be is gyakoroltuk, hogy miképpen kell a szoborról lefejteni a fölösleges réteget, hogy maradjon a realitás. A szobor pedig hagyta, engedte. Csodálatos volt.” Rengeteg múlott azon is, hogy kik játsszák majd a kamaszodó ikreket. A nagy füzet végül is az ő történetük. Ahogy azt Sőth Sándor, a film producere is hangsúlyozta: ez a film tulajdonképpen egy univerzális történet, egy parabola, amely arról szól, hogy milyen pusztítást visz végbe a háború a gyerekek lelkében. Mert a háború először a morált ássa alá, s az embereket először lelkileg teszi tönkre. Szász János pedig ebből a szempontból kiindulva kereste meg filmje tizenéves hőseit. „Először hirdetéseket adtunk fel. Magyarország összes ikerpárját végignéztük ebben a korosztályban. Jó értelemben szinte tudományos kutatást folytattunk. Keresztül-kasul bejártuk Magyarországot, hogy a legjobbakat találjuk meg. Nem volt könnyű dolgunk. Tehetséges ikreket kerestünk. Sőt, tizenhárom éves tehetséges ikreket, akiknek egy csodálatos színésznő mellett kellett helytállniuk. A Gyémánt testvérekben, Lászlóban és Andrásban szerencsére megtaláltuk őket. Ezek a fiúk már nagyon ismerik az életet. Nem a napos oldalán nőttek fel. Lehangoló helyzetben találtunk rájuk, nagyon rossz családi körülmények között. Mindennap fáért mentek. Vagy az erdőbe, vagy a vasútállomásra. Nem két puhány gyerekről van szó, hanem két nagyon kemény fiúról, akiknek a története igenis összehasonlítható a filmbeli ikrekéivel. A forgatás egyfajta robbanást vitt az életükbe. Nem lehetett már visszacsapni őket oda, ahonnan jöttek, hiszen rengeteget változtak a forgatás során. Nem egy szent dolog, amit tettünk velük, értük, csupán segítettünk rajtuk. Új közeget találtunk nekik. A Szekszárd melletti faluból feljöttek a fővárosba, kollégiumba. Egy éve Budán laknak, és ott tanulnak. Hétvégeken járnak csak haza, és nem tűnnek boldogtalanoknak.” Szász János New York-i rendezése, Bulgakov Mester és Margaritája ősbemutató volt Amerikában. Huszonnégy óra alatt fogytak el a jegyek nyolc előadásra. Ősszel már a Vígszínházban dolgozik a Karlovy Varyban is elismert alkotó. Sütő András Álomkommandóját viszi színre. „Erős anyag ez is – mondja. – Erősen rezonál Magyarország mai helyzetére, ami számomra egyszerűen tűrhetetlen. Zsidó lévén pedig nekem kötelező ezzel a témával foglalkoznom.”