Újranyitották Bécs ikonikus házát

dd

Bő féléves felújítást követően márciustól újra látogatható a bécsi Hundertwasser Múzeum, a Kunst Haus Wien. Az ikonikus épületet környezet- és látogatóbaráttá alakították, továbbá felfrissítették az állandó tárlatot is.

A munkálatok során modernizálták a szellőző- és fűtési rendszert, és hidrotermikus energiára álltak át. Ezzel a lépéssel 75 százalékkal csökkentették az energiafelhasználást a korábbi, klimatizálást is igénylő megoldáshoz képest. Megújult továbbá a tűzjelző rendszer, az elektromos hálózat, a biztonsági rendszer és a mosdók is. Kibővítették az előcsarnokot, akadálymentesítették a bejáratot és harminc év után átrendezték az állandó kiállítást. Az új tárlat középpontjába a cseh származású képzőművész és filozófus ökológiai aktivizmusa és saját korát jócskán megelőző építészeti víziói kerültek.

A Kunst Haus Wien – Hundertwasser Múzeum 1991-ben jött létre az egykori Thonet bútorgyárban a természetközeli építészet jegyében. Ma már Bécs első számú látványosságainak egyike. A rendkívüli épület 1983 és 1985 között épült fel Josef Krawina építész és kollégája, Peter Pelikan kivitelező építész közreműködésével, a mester utasításai alapján, és hamar nemzetközi ismertségre tett szert.

A Friedrich Stowasser néven született látnok művész – akit az ökológiára és a fenntarthatóságra vonatkozó ötletei révén sokan Európa egyik úttörő zöld gondolkodójának tartanak – világszerte komoly tiszteletnek örvend, és világszerte kiállítják munkáit. Építészete az organikus építészethez tartozik, és jelentős filozófiai hitvallás húzódik mögötte, mellyel az embert vissza akarta téríteni a természethez. Nagy hatással volt rá a bécsi szecesszió építészete is.

2022 óta létezik egy második Hundertwasser Múzeum is: a Hundertwasser Art Centre with Wairau Maori Art Gallery, a művész választott otthonában, Új-Zélandon, ahol Hundertwasser 2000 februárjában, 71 évesen elhunyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?