Újra az eladási listák élére került Orwell 1984-e

New York |

<p>Hirtelen megugrott a kereslet George Orwell 1984 című regénye iránt az Egyesült Államokban. A totalitárius rendszer praktikáit és lélektanát bemutató, 1948-ban született negatív utópia jelenleg vezeti az Amazon bestsellerlistáját, az utóbbi négy hét alatt folyamatosan nőtt iránta az érdeklődés, olyannyira, hogy a Penguin kiadó újabb 75 ezer példány nyomtatását rendelte meg.</p>

A New York Times által megkérdezett szakemberek szerint Donald Trump megosztó személyisége röpítette a regényt ismét a csúcsra, az olvasók ugyanis párhuzamot vélnek felfedezni az új amerikai elnök beszédei, viselkedése és a könyvben szereplő Nagy Testvér között. Craig Burke, a Penguin kiadó képviselője a lapnak elmondta, hogy a Fehér Ház új szóvivőjének evidensen valótlan állítása, mely szerint Trump beiktatására az eddigi legnagyobb tömeg gyűlt össze a helyszínen, az 1984-ben szereplő hírferdítéseket idézi, az új szóhasználat, élén az „alternatív igazság” szókapcsolattal pedig az újbeszél (Newspeak) nevű nyelvre emlékeztet. Az emlékezetes sajtótájékoztató után tömegek rendelték meg Orwell regényét. Hasonló érdeklődés 2013-ban, a Snowden-botrány kirobbanása után mutatkozott az 1984 iránt. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?