Újítják az Oscar-szabályokat

kép

Új szabályokat fogadott el az amerikai filmakadémia a jövő évi Oscar-díjakkal kapcsolatban. A filmakadémia kormányzói testülete által elfogadott szabályok a díjkategóriákat és a filmekkel kapcsolatos kampányokat is érintik.

Mostantól akár három zeneszerző is külön-külön kaphat Oscar-díjat, ha mindannyian jelentősen hozzájárultak egy film zenéjéhez – korábban a film zenéjén dolgozó zeneszerzők közösen kaphattak csak Oscar-szobrot. A filmakadémia ezentúl nem fogadja el, ha egy filmet autós moziban vetítenek, hogy teljesítse a nevezéshez szükséges vetítési feltételeket. A legjobb film Oscarjára pályázó alkotásoknak teljesítenie kell a 2023-ban bevezetett, kibővített mozis forgalmazási követelményeket. Ezek között szerepel, hogy a filmet hat kijelölt amerikai mozis piac közül legalább egyben egy hétig kell vetíteni, majd az első megjelenéstől számított 45 napon belül hét napig, egymást követő vagy nem egymást követő vetítéseken kell bemutatni Amerika 50 legjelentősebb mozis piaca közül tízben. A fődíjra emellett csak olyan film pályázhat, amely a filmakadémia által felállított 4 reprezentációs és befogadási norma közül legalább kettőnek megfelel. (MTI, hk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?