Újabb díjat kapott Kerekes Péter filmje

dd

A kassai származású rendező, Kerekes Péter börtönben játszódó, igaz történeteken alapuló 107 anya (Cenzorka) című filmje a Legjobb film díját kapta a nemzetközi zsűritől a ma végződő 31. Cottbusi Filmfesztiválon.

Az 1991-ben alapított németországi fesztivál a kelet- és közép-európai filmekre fókuszál. A versenyfilmek november 16-ig még láthatóak az interneten a www.filmfestivalcottbus.de címen. 

A 107 anya című filmért Kerekes Péter és állandó alkotótársa, Ivan Ostrochovský idén a legjobb forgatókönyv díját vehették át a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Szlovák film még sosem ért el ekkora sikert a gondolák városában. A rendezőnek ráadásul ez az első játékfilmje, eddig fiktív elemeket is tartalmazó dokumentumfilmeket csinált, amelyekben színészek is szerepeltek, de alapvetően maguk az érintettek voltak főszerepben. 

Ezúttal az odesszai női börtönben fogva tartott elítéltek osztották meg történetüket a stábbal, ezek azonban beilleszkednek a forgatókönyvbe, vagyis egy-egy szereplő több sorstársát is képviseli, és mindenkinek előre megírt szövege volt. Csak három profi színésznőt alkalmaztak, az egyik főszerepet egy valódi börtönőr, Irina Kirjazeva játssza. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?