Tudomány, irodalom vagy szemfényvesztés

„Az Aludj el szépen, Bendegúz! című könyv azért született, hogy a gyerekeket segítse az otthoni vagy akár az óvodai elalvásban” – áll az előszóban, amely részletes felolvasási útmutatót is tartalmaz a felnőttek számára. Akik kétségbeesésükben bármire ráharapnak. Legalábbis ez lehet az egyik magyarázat arra, hogy a könyv több mint negyven országban tarolt a sikerlistákon. A másik maga a tény, hogy a mese mögött egy pszichológus áll, tudományos kutatásaival, amelyeken a történetgombolyítás alapul. És mivel a kebabos öntömjénező szavainak igazságtartalmát is csak kóstolás útján ellenőrizhetjük, ez a könyv is emberkísérletet igényel.

Induljunk ki abból, hogy egy öt év alatti, örökmozgó gyereket elaltatni sok családban komoly feladat. Az esti mese nem lehet túlságosan izgalmas, sőt, megkockáztatom, hogy kifejezetten unalmasnak kell lennie. De vajon melyik szerző igyekszik tudatosan unalmas mesét írni? Nyilván egyik sem. Marad tehát a fejből mesélés, ravasz üresjáratokkal, repetitív elemekkel, vontatottan. De ez sem működik minden esetben, a három éven felüli kis csibészek például simán rászólhatnak a mesélőre, hogy ezt vagy azt már mondta, minek ismétli harmadszor is.

Carl-Johan Forssén Ehrlin agyafúrtabb stratégiát alkalmaz. A sztori ugyanis látszatra rendkívül izgalmas. Nyúl Bendegúz, aki képtelen elaludni, anyukájával útnak indul,hogy felkeresse Ásító Pepitót, aki bárkit el tud altatni. Útközben új barátokra és többféle alvássegítő módszerre is szert tesz. Hőseink tehát mennek-mennek (és mennek, mennek, mennek, mennek…), és rendszeresen útjukba kerül valaki, akivel beszélgetnek egy jót. A dialógusok központi témája minden alkalommal az alvás. A házát a hátán cipelő Elcsigázott Csiga Úrtól például ezt kérdezi a nyuszi: „Amúgy te hogy merülsz álomba?” A csiga pedig így válaszol: „Sétálj egyre lassabban… Mozogj egyre lassabban… A gondolataid is lassuljanak le, csakúgy, mint a légzésed… nyugodtan, lassan és könnyedén vedd a levegőt”. Hát ennyi a titok, állítja, és a nyuszi megígéri, hogy mindenképp kipróbálja a módszert. Maga a kipróbálás azonban nem szerepel a mesében, Bendegúz halad tovább a következő bölcs tanácsadó felé. Ravasz, nagyon ravasz.

A szerző ráadásul azt is megszabja, hogyan kell felolvasni a történetet. A vastagon szedett szövegrészt ki kell hangsúlyozni, a dőlt betűs részeket lassan és halkan kell olvasni, azok a részek pedig, amelyek zárójelben vannak, vagy valamilyen cselekvést (például ásítást) kérnek a felolvasótól, vagy a gyerek nevét hivatottak beépíteni a mesébe. „Lazítsd el a karod, (név)! Olyan nehéznek érzed a karod, mintha kőből lenne. A nyuszi és te most egyszerre ellazítjátok a karotokat. Ellazítod a fejed, és most engedd, (név) hogy a szemhéjad egyre nehezebbé és nehezebbé váljon, engedd, hogy ellazuljon a szemhéjad. Bendegúz és te most egyre jobban megnyugszotok. Már hagyod, hogy a szemhéjad annyira elnehezüljön, mint amennyire elnehezül éppen elalvás előtt. Mint most.”

Tudom, félelmetesen hangzik, olyan, mintha hipnotizálnánk a gyerekünket. Pedig csak mesélünk neki. Ezek az egyértelműen hipnotikus mondatok ugyanis szépen el vannak rejtve a kedves kis állatfigurák párbeszédeiben. A tartalom tehát hatékony relaxációs technikákon, komoly pszichológiai módszereken alapul. A szerző azt ajánlja, minden esetben olvassuk végig a mesét, még akkor is, ha a gyermek közben elalszik.

A könyv szókincse is alaposan végiggondolt módszertan alapján épül fel. Ettől helyenként furcsának érezhetjük a szöveget, hiszen minden egyes szó pszichológiai céllal szerepel benne. Emiatt a mondatoktól való eltérés a szerző szerint nem javasolt, mert ronthatja az eredményt.

És itt jön az első bökkenő, tudniillik a könyv a sok felolvasás-mód-szertani instrukció miatt csakis világosban vagy lámpafénynél olvasható. Az egyébként eléggé rövid mesét emiatt szinte lehetetlen fejből megtanulni, hogy sötétben adhassuk elő a gyereknek. Ráadásul – teljesen indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul – a könyvet bájos, cuki, színes illusztrációk díszítik, minden páratlan oldalon. Agócs Íriszt talán nem kell bemutatnom a kisgyerekes szülőknek, hiszen sokan kifejezetten miatta vásárolnak meg bizonyos könyveket, azaz nem a tartalom, hanem a rajzok bűvölik el őket. Tudják ezt a kiadók is, köztük az Aludj el szépen, Bendegúz! című könyvet magyarul megjelentető Kolibri Kiadó is, amely egyébként már a folytatást is piacra dobta. A Szép álmokat, Ella! című könyvben, a szülők újabb relaxációs technikákkal, a gyerekek pedig új szereplőkkel ismerkedhetnek meg. (Ella, az elefántlány egy varázslatos erdőn keresztül vándorol az álom kapujáig, magával hívva csemeténket is.) „A napi altatás rutinja így nemcsak tovább egyszerűsödik, de változatosabbá is válik” – áll a fülszövegben, én viszont nem tudtam kiverni a fejemből a „kaszáljunk még több pénzt”– elméletet. Ezért úgy döntöttem, kipróbálom az altatókönyvet.

Az emberkísérletet persze nem állt módomban tömegeken elvégezni, nem kopoghattam be óvodákba e célból. A könyve(ke)t birtokló ismerőseim kb. fele-fele arányban tartották hatékonynak, illetve szemfényvesztésnek. Úgyhogy szűkebb családomban kerestem kísérleti alanyt, a négy és féléves Ádám személyében, akinek esti altatása gyakran negyven percet is igénybe vesz, délutánonként pedig egyáltalán nem alszik.

Eleve fura volt a szituáció: sötétben, egy elemlámpa fényénél kezdtem a felolvasást, egy olyan szobában, ahol a kísérleti alany évente csupán négyszer-ötször alszik. Naná, hogy ő akarta tartani a lámpát, és természetesen kíváncsi volt az új könyvre, a szép illusztrációkra. (Ezért azt ajánlom, hagyják, hogy a gyerek előzetesen, mondjuk aznap délután nézegesse a képeket, ismerkedjen a kötettel). Tíz percig nem történt semmi meglepő fordulat, Ádám forgolódott, ahogy szokott. Aztán egyszer csak abbahagyta a takaró alatti bulizást. Teste elernyedt, szemei lecsukódtak, légzése lelassult, pont, ahogy az a fránya pszichológus bizonygatta. És rá öt percre – ha hiszik, ha nem – édesdeden aludt. Én se hittem el.

Carl-Johan Forssén Ehrlin: Aludj el szépen, Bendegúz!, (Sárvári Töttös Györgyi fordítása), Kolibri Kiadó. 2015.