Tripla szaltó a fehér vásznon

Hajdú Szabolcs, a film rendezőjeOláh Csaba felvételeA tornászok világa, a torna közege tehát csak apropó a rendezőnek ahhoz, hogy társadalmi problémákat tárjon fel, hogy szabadon beszélhessen szülő és gyermek kapcsolatáról, mester és tanítványa viszonyáról, a nevelésben elkövetett hibás lépésekről, válogatott edzők sokszor válogatlan módszereiről.

Dongó a nyolcvanas évek elején Debrecenben kezdi el a versenytornát. Ügyes, rátermett kiskamasz. Ép testben érzékeny lélek. De a kínokkal együtt a verést is jól bírja. (Egy ideig.) Az elkövetett hibákért ugyanis keményen büntet az edző. Elég csak egy lábujjnyit kilógni a sorból, máris vívópálcával csap oda. Dongó a csapat reménysége, szülei nem nagyon törődnek vele, a nevelést a mesterre hárítják. Vakon megbíznak benne. Mondhat a gyerek bármit, sosem lesz igaza. Akkor figyelnek csak rá, ha dicsekedni lehet vele. Ha vendég jön a házhoz, s a gyerek terpeszben mászik fel a keskeny előszoba falára. Vagy dob egy-két hátraszaltót, helyből. Olyankor ő a család szemefénye. Egyébként csak úgy vannak. Az edző véres módszerei felett pedig egyszerűen szemet hunynak.

Igazságérzete azonban egy tízéves gyereknek is van. Fájdalomküszöbe szintúgy. Dongó egy nap megelégeli az edzői szigort, és kilép a sorból. Elmenekül. Anélkül, hogy tudná: feladja rendkívüli tehetségét. Legalábbis azon a pályán, amelyen elindult. Jó pénzért inkább a cirkuszi mutatványos sátorban folytatja, fent a magasban, trapézon szállva. ĺgy csorbul ki egy káprázatos tornásztehetség karrierje, s így kezdődik el egy másik, kevésbé látványos pálya: Dongóból később edző lesz, mégpedig Kanadában, ahol mások a szabályok. Az itthon elsajátított módszerek ott egyáltalán nem működnek, sőt egyenesen bajba sodorják, amikor egy tehetséges, de öntörvényű fiú, Kyle trénere lesz. Nem könnyű megfelelni az új világ kihívásainak, mint ahogy beilleszkedni sem könnyű ebbe az új világba. A makacs, kezelhetetlennek tűnő és nem éppen idegenbarát kanadai tornász nehéz feladat elé állítja magyar edzőjét. Előbb önmagát kell legyőznie, hogy őt is érdekeltté tegye. Különös párbaj kezdődik a két férfi között. Dongó rájön: önteltségéből csak akkor tudja kimozdítani a fiút, ha ő maga lesz az első számú ellenfele. Edzőből tehát versenytárssá lép elő, mert nem adhatja fel. Közeledik a világverseny, és valakinek győznie kell. A legjobb természetesen az lesz, ha mindketten győznek. Ki így, ki úgy.

Húsz év, két ember, két világ. Két ember itt, Kelet-Európában és kettő ott, Észak-Amerikában. Itt a sivár panelrengeteg, a szocializmus betongyűrűje, ott a fényes felhőkarcolók sora, a lehetőségek széles tárháza. Európa szívében az orosz-ukrán vándorcirkusz kopott manézsa, Las Vegasban a világ egyik legrangosabb légtornász-társulata, a Cirque du Soleil. Az élsportolóból edző, abból pedig jeles akrobata lesz. Művész a szó legszorosabb értelmében. De mennyit nyer az ember, ha legyőzi önmagát?

Hajdú Szabolcs érzékeny filmrendező. Ezt bizonyítják korábbi filmjei, a Macerás ügyek és a Tamara is. Fehér tenyér című alkotása apák és fiúk belső párbeszéde. Egy ilyen dialógusnak azonban csak igaz alapja lehet. A Fehér tenyér pedig valós történetre épülő, éppen ezért szívhez szóló film. Egyszer fájdalmat keltő, máskor örömet ébresztő, emberi alkotás. Életrajzi motívumok nyomán született, hiteles történet. Hajdú Szabolcs története Hajdú Miklós Zoltánról, az öccséről, aki vele együtt kezdett el tornázni négyévesen. Negyvenfős csapat tagja volt, de harminckilencen lemorzsolódtak, s csak belőle lett tornász. Bekerült a válogatottba, Világ és Európa Kupákon nyert komoly helyezéseket, aztán közbejött egy sérülés, és a további versenyzésről le kellett mondania. Edző lett Kanadában, és olimpiai bajnokot faragott Kyle Shewfeltből. Ezzel aztán le is zárta azt a huszonöt éves időszakot, amely a forgatáshoz kötötte, s ma már a Las Vegas-i cirkuszszínház egyik legjelesebb művésze, aki előtt már Tom Cruise is megemelte kalapját.

Bár a film első része a hetvenes-nyolcvanas években játszódik Debrecenben, nincsenek benne politikai rendszert jelző relikviák, a kommunista rezsim mechanizmusa azonban mégis kiérződik belőle. Remek ritmusa, lüktetése van a filmnek, lenyűgöző képi világa (operatőr: Nagy András), kifejező zenéje (Darvas Ferenc, Rimszkij-Korszakov, Peace Orchestra, Galt MacDermot), hitelességét pedig – a történeten kívül – a jól megválasztott szereplők is erősítik. A gyerek Dongót két vancouveri fiú (Orion és Silas Radies) játssza. Testvérek, így még hasonlítanak is egymásra. Tornászok, tehát pontosan tudják, mire megy ki a játék. Minden rezzenésük igaz, akárcsak a felnőtt Dongónak, akit Hajdú Miklós Zoltán formál meg. „Nem akarok győzni, de utálok veszíteni” – mondja a filmben egy döntő verseny előtt. Az életét, a belső vívódásait, kínjait és gyötrődéseit vetíti elénk, a harcot, amelyet előbb önmagával szemben kell megnyernie, s csak utána a tanítványával, akitől egy barátságos emberi gesztus helyett rögtön az elején kegyetlen megjegyzést kap az angol nyelvtudását illetően. Hajdú Miklós Zoltán (2000-ben a Kanada Bajnokságon aranyérmet nyert gyűrűn) eddig csak tornászként állt kamera előtt. A Fehér tenyérben hibátlan színészi alakítást nyújt. Úgy játszik, hogy nem alakít. Végig természetes tud lenni. Kyle Shewfelt ugyan szűkösebb térben mozog, az ő figurájának csupán nyitnia kell, levetnie önteltségét, de az ív, amelyet megrajzol, erős. A legnehezebb feladat a román Gheorghe Dinicára hárult, akinek a vasszigort képviselő edző szerepében egy riasztó alakot és annak félelmetes módszereit kellett megjelenítenie. Úgy dolgozik a gyerekekkel, s olyan hangokat üt meg, hogy a néző joggal képzeli: egy mindenre elszánt edzőt lát, egy igazi vérprofit, akinél a cél valóban szentesíti az eszközt, aki nem ismer lehetetlen, mert a szíve is acélból van, akárcsak a vívópálcája. Lukáts Andor az apa és Oana Pellea az anya szerepében a szülői büszkeség és mindent elfogadás élő szobrai.

Hét díj az idei Magyar Filmszemlén, köztük a legjobb rendezés díja. Hajdú Szabolcs nagyot lépett a Fehér tenyérrel. Stílusosan fogalmazva: rendezői tripla szaltóban gyönyörködhet, aki megnézi a filmet. Lelke s ereje van, komoly mondanivalója, szemnek és szívnek egyaránt nagy élmény. Személyes film, de nem tolakodóan személyes. Nemzedéki, és mégis mindenki számára átélhető.

Páratlan a maga műfajában.