Továbbra is komoly gondokkal küzd a kassai Thália Színház

Kassa/Buzita |

<p>A hétvégén a buzitai sportpályán focizott a magyar színészválogatott és a szlovákiai református lelkészek csapata, a sporteseményből befolyó bevételt a kassai Thália Színház megsegítésére ajánlották fel. Az intézmény nagyon nehéz helyzetbe került azáltal, hogy a megye megkurtította az idei költségvetését.</p>

„Mindent meg kell tenni a Thália Színház fennmaradásának érdekében. Minden ilyen rendezvény segít abban, hogy felhívjuk a figyelmet problémáinkra. A református lelkészek képesek arra, hogy mozgósítsák a szlovákiai magyarságot, így a mai rendezvény üzenete eljut azokhoz is, akik nem voltak jelen“ - nyilatkozott Kolár Péter, a Thália igazgatója, aki elmondta, lassan az adományok is gyűlnek. „Nem az összeg nagysága a fontos, hanem az, hogy minél többen támogassanak minket. Egyfajta kimondatlan aláírásgyűjtésnek is tekinthetjük a kezdeményezést“ - mondta a színházigazgató, aki kifejtette, a jelenlegi költségvetésből nem futja a bérekre sem, nem beszélve a produkciók és a létesítmény fenntartási költségeiről, ezért a színház teljes átszervezésére van szükség. „A gazdasági válságtól függetlenül is nagyon alacsony a színház költségvetése. Nem nemzetségi kérdésről van szó, de azért érdemes lenne megnézni, a szlovákiai magyarok által befizetett adók hány százaléka kerül vissza a magyar kultúrába“ - mondta Kolár.
„Amikor megkerestek az ötlettel, azonnal megtetszett, ráadásul természetesnek veszem, hogy ilyen formában is segítsük a színházat és ezzel együtt a magyarságot“ - nyilatkozott Mohňanský József, Buzita polgármestere. A szervezők mind egyetértettek abban, hogy hagyományt kell teremteni. „Ha egy nagyobb reklámot csinálunk a rendezvénynek, és kibővítjük, akár 400-500 résztvevőre is számíthatunk“ - mondta el jövő évi terveit a polgármester.
A meccset a lelkészek nyerték 6:4 arányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?