Tóthpál Gyula hazaérkezett

Tóthpál Gyula: A hűség gyökerei…autor Gyökerestől kifordult fatörzs, komoly fehér ló néz hűséges szemekkel a lencsébe, lelkesen hegedülő féllábú rokkant egy vonat fülkéjében, esőáztatta hajnali utcán női alak lépdel. Fekete bogáncs, fehér Krisztus nyújtózik ugyanegy vágygyal az ég felé, rozsdás, nyithatatlan régi zár, még egyszer lelakatolva, új lakattal, lánccal. Ezer ember megy el mellette naponta, ezer ember figyelemre sem méltatja. Néhány, később, megkérdi talán: „Mit lehet ezen fényképezni?” Csak aztán, mikor a kép már bebújt a fényretesz szűkre szabott bejáratán, mikor az előhívó kioldja az ezüst-sókat a megfelelő helyeken, amikor már ott a KÉP a falon, a fekete-fehér: akkor tűnik elő a mondanivaló, a jelentés, az emberi, a bölcs, az egyszeri, a soha meg nem ismételhető.

Annyian méltatták már, igen, tudjuk, az „Elementáris szimmetria”, ami eljövendő fotósgenerációknak szolgál útmutatásként, igen, ezüstérem a berlini világkiállításon, amelyen „mindössze” százhuszonhat ország fotósai vettek részt. Mit lehet még elmondani egy fotósról, aki mögött már száz kiállítás van?

Most itt ül, a nagykaposi Griff kávéház teraszán, és fújja a füstöt, élvezettel. Élvezettel, ugyanúgy, ahogy pár perccel előbb néhány embernek mesélt életpályájáról, egykori és mai önmagáról, minden álszerénységet mellőzve.

Magával ragadóan ad elő: a közönség fel-felnevet, olykor tapsra vetemedik. Idéz Kölcseyt, idéz Aranyt: „Legnagyobb cél pedig e földi létben: embernek lenni mindig, minden körülményben!” Aztán akkurátusan összecsomagolja albumait, kipiszkálja a kazettát a videóból, amely nem működött.

– Majdnem itt maradt – sóhajt megkönnyebbülten. Majd hozzáteszi, kissé talán kesernyésen:

Rajta van az életem.

Aztán várunk, kocsira, valaki majd csak hazaviszi, mert az utolsó busz már elment. A művész Királyhelmecen lakik, ahol senki sem ad neki néhány négyzetmétert, afféle „fotókuckót”. Talán Kaposon? Vagy ott sem?

– Miért jött haza?

Kifújja a füstöt, hosszasan hallgat.

– Mert meg akarom csinálni ezt a Bodrogközt.

Az „EZT” egy fotóalbum lenne, amelynek kiadási körülményei egyelőre halvány körvonalakban sem mutatkoznak.

Az igazság az, hogy nem egészen így mondta. A „Bodrogköz” előtt volt egy jelző, amelyben benne volt, hogy ez a hely távolról sem a világ közepe, hogy meg nem értéssel és közönnyel fog találkozni, mint minden próféta a saját hazájában. És benne volt az is, hogy egyszer úgyis haza kell térni és volt benne egy kis „csakazértis”, és főleg: végtelen szeretet a táj iránt, ahol született.

Tóthpál Gyula hazaérkezett.