Török Ádám, kettős jubileum után

Pozsony |

<p>Manapság nem ritkaság, hogy egy régi, nagynevű rockzenekar egy-egy megakoncertre, turnéra összeáll, s felidézi a magyar rock hőskorát. Van azonban egy banda, amely szinte megszakítás nélkül jelen van a színtéren, ez a Mini és frontembere, Török Ádám.</p>

Az énekes-fuvolás tavaly ünnepelte 60. születésnapját, zenekara a Mini pedig ekkor volt 40 éves. A hosszú „lábonmaradás” nyitjáról kérdezem Török Ádámot.


Mi a titka a hosszú „lábon maradásnak”?

Soha nem nosztalgiáztam, most sem teszem, inkább összegzem mindazt, ami eddig velem, illetve a Minivel történt. Jelentős volt számunkra a múlt esztendő, sőt, az idén még egy évfordulót megélünk, a Bem rakpart 6. alatt 40 éve folyamatosan működő Mini-klubot ünnepeljük meg egy gigantikus Mini-koncerttel. Ez március 14-én zajlik lesz a legendás klubban, s természetesen az ős-Mini-tagok is bekapcsolódnak a muzsikálásba. Hiszen például a neves gitáros, Závody János is alapító tag volt nálunk.


A Mini 40 évét talán néhány adat szemlélteti a legjobban: 23 lemezt, CD-t, DVD-t adtatok ki, több mint 7000 koncertetek volt, amelyen mintegy 5 millió ember hallgatta meg a Kell a barátságot, a Gőzhajót, a Kolduskirályt. Együtteseiddel több mint negyedmillió hanghordozót adtatok el...

Mázlistának mondhatom magam, hogy a magyar rock történetének három kultikus helyén is házigazda lehettem, lehetek, és hozzájárulhattam ezek hírnevéhez. A Bem rakparton ma is évente kétszer nagy bulink van, aztán ott volt az Ifipark és persze a Tabán, ahol most is minden május elsején egy nagy fesztivált tartunk.


Manapság nem fújnak kedvező szelek az élő rock vitorláiba. Ti mégis koncerteztek?

Nehezen telnek manapság a napok, s ebbe a mostani válság is belejátszik, de azért akad koncertlehetőség. Zenélek, most keverem az új CD és a DVD anyagát. 


Eddig több mint 100 dalt írtál. Mi hangzik el február 25-én a Deja vu klubban? 

Ezt bízzuk a véletlenre, de biztosan felhangzik néhány dal a régiek közül. Az est vendége lesz Erich Boboš Procházka is, ő régi barátom, s az ő jelenléte előrevetíti, hogy a blues sem hiányzik majd. (sa)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?