Törlik a néger szót Harisnyás Pippi kalandjaiból Svédországban

Stockholm |

<p>Törlik a néger szót Harisnyás Pippi kalandjaiból, így Astrid Lindgren világhírű mesehőse Svédországban már nem lesz a négerek hercegnője, apja pedig a négerek királya.</p>

Az írónő lánya, Karin Nyman évekig tartó gondolkodás után egyezett bele a változtatásba. "Ez a megnevezés sértő, egyszerűen nem hagyhatjuk benne a Pippi-könyvekben" - mondta a Dagens Nyheter című svéd lapnak.

A népszerű sorozat első kötete idén ünnepli megjelenésének hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból tavasszal újra megjelenik a széria - az 1945-ös könyvet még kettő követte 1946-ban és 1948-ban - Svédországban, de már a néger szó nélkül. Az eredeti szövegben Harisnyás Pippi a négerek hercegnője, hajóskapitány apja pedig a négerek királya egy messzi szigeten. Az új változatban viszont már a déltengerek királya lesz.

"Kicseréljük a szót, amely káros a gyerekeknek. Én még egy másik világban nőttem fel, akkoriban csak fehér bőrű emberek éltek Svédországban. Az utóbbi években úgy gondoltam, hogy az n-betűs szó csak egy a sok közül, amely már a történelem része, miért ne maradhatna. De aztán meggondoltam magam, mert ezt a szót még mindig használják. Ártalmas, így semmi esetre sem maradhat a Pippiről szóló könyvekben" - mondta Karin Nyman.

2014 szeptemberében a svéd televízió új változatban mutatta be a Pippi kalandjairól szóló 1969-es sorozatot. A szövegből törölte az általa rasszistának nevezett kifejezéseket: nemcsak a vörös hajú lányka apjának leírását változtatta meg, hanem kivette azokat a jeleneteket, amelyekben Pippi a kínai emberek kinézetével kapcsolatos gondolatait ecseteli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?