Töprengés a szélben – két olasz költő

A Széphalom Könyvműhely gondozásában a közelmúltban két olasz költő bilingvis kiadású verskötete is napvilágot látott. Corrado Calabro és Franco Cajani láthatóan nem tartoznak egy súlycsoportba, határozottan különböző poétikákat képviselnek, s amellett, hogy egyiküket sem tarthatjuk a kortárs olasz költészet kimagasló egyéniségének, elmondható az is, hogy mégsem volt teljesen haszontalan magyar megjelenésük. Kétségtelenül Corrado Calabro A feladó ismeretlen (Mittente sconosciuta) című lírai episztolatára a szürkébb, hiszen maximum a magyar költészet másod(harmad?) vonalának teljesítményét éri el erőteljesen modern indíttatású, ámbátor szentimentális-romantikus, kiemelten éncentrikus líraszemléletével. Verseiben talán ott lappang a hermetisták öröksége, ám elsősorban, gondolatilag mégis inkább a Corrado Govoni vagy a Sibilla Aleramo (netán Alfonso Gatto?) típusú eszmény újrakonstruálásában érdekelt. Fénymetaforikája rendre a rácsodálkozás hatásszünetére apelláló, egyfajta poénképző költői konstrukció része (pl. Oly édes májusban a napsugár is!) Calabro, aki „az államtanács szekcióvezetője” kissé naiv hittel komponálja versbe a szerelmeseket elválasztó politikumot is: „Kár a gőzért fáradva hinni abban, / hogy a tömegek sorsa jobbra fordul.” Sokszor jutott eszembe Parti Nagyot megidézve, az a magvas költői gondolat is, hogy valóban, az „ember végül Vajda János”, kivált az ilyen szakaszoknál: „egy bolygó kóborolva / pályája síkján, lelt lelkedre”. A szerelem vörös tintával ír és parfümmel behintett levélpapírra. A kötet fordítója, Baranyi Ferenc mindazonáltal nagyon is tisztességes munkát végzett, ám mintha hozzám hasonló dilemmákkal küszködött volna, igyekezett az eredeti szóválasztás vagy a redundancia alakzataival is bőségesebben élni. A Penge a mézben c. versben nyilván pillanatnyi figyelmetlenség okán a „Come una lana nel miele” sort „Miként a mézbe nyelv”-nek fordítja Baranyi, holott a lana szó pengét jelent. Ha viszont sajátos értelmezésnek vesszük a magyar variánst, (miét ne tehetnénk?) sajnos, újabb meglehetősen közhelyes képként kell elkönyvelnünk.

Franco Cajani Töprengés a szélben (Ipotesi nel vento) című kötete messze felülmúlja Calabro verseinek színvonalát. Cajani a magyar irodalom és a közép-európai kultúrák kiváló ismerője, s ez verseiben is helyet kap, hiszen költeményeinek jelentős részét sajátos közép-kelet-európai aura lengi körül, nyilván ez adja költészetének olaszhoni egzotikumát. Az egykori szocialista tömb ideologikus és tiltott ikonjainak, a „forradalmak” helyszíneinek szerepeltetése (Lenin, Vörös tér, Bulgakov, Vencel tér, stb.) mellett a magyar vonatkozások is helyet kapnak (Balaton, Füred), jobbára a képeslapíró vagy a brechti publicisztikus poézis lirizmusával. Cajani kedveli a vendégszövegeket, kivált az angol betételemek érdemelnek nagyobb figyelmet, de akad latin nyelvű intertextuális viszonyra is példa. A klasszikus értékek visszacsempészésének dokumentaristájaként is mutatkozó költő végeredményben egy verses riportsorozatot tesz közzé, némely vonatkozásokban Pasolini szemérmetlenül didaktikus és gyakorta tételes költészetéhez hasonlóan, ám jobbára a belső cselekmény dinamikájára összpontosítva, a hipotézist, vagy ahogy Baranyi fordította-értelmezte, a töprengést avatva sajátos műfajjá.

Inkább a nyelvtanulóknak, az olasz nyelv szerelmeseinek ajánlom e két kötetnyi olasz ( és magyar) szöveget, mintsem azoknak, akik a maradandó(bb) költészet gyönyörét és élvezetét áhítozzák, vagy akik a mai olasz költészet olyan magyarul sajnos még nem ismert remekeit is böngészték már, mint pl. Edoardo Sanguineti vagy Antonio Porta kötetei.

(Corrado Calabro: A feladó ismeretlen – Mittente sconosciuta, Széphalom, 2000. Franco Cajani: Töprengés a szélben – Ipotesi nel vento, Széphalom, 1999.)