Tökéletlen múltbeli harmóniák

Mária Švarbová egy aranyosmaróti járásbeli községből, Szelepcsényből származik – itt élt tizenöt éves koráig, majd Pozsonyban tanult képzőművészetet. Nemzetközileg befutott művészként továbbra is a fővárost tekinti székhelyének. Ma ő az egyik legismertebb szlovák fotós. Képei meghódították a világhálót, miközben három kontinenst is bejártak: Švarbová nemzetközi galériákkal működik együtt, Európán túl Amerikában és Ázsiában is számos felkérést kapott már.

A Danubianában látható kiállítás anyagát több fotósorozatából készült válogatás alkotja, egészében véve mégis következetes és egységes művészi látásmóddal van dolgunk. A műveket nem időrendi sorrendben tekinthetjük meg, a kurátor (Laura Serra Forest) a tematikai felépítésre koncentrál, különböző sorozatokból származó alkotásokat von párhuzamba, vagy épp állít szembe egymással.

Švarbová munkája a dokumentarista és az építészeti fotográfia jegyeit hordozza, miközben túllép a realitáson, fiktív, egyszerre valószínűtlen és mégis hihető világokba kalauzolva a nézőt. Képei valószínűtlen kompozíciók, ellenben rendkívül természetesnek hatnak. Részint azért, mert az alkotó természetes fényt használ – vagy a belterek meglévő fényforrásait kombinálja természetes fénnyel –, részint pedig azért is, mivel olyan helyszíneket választ, melyek ismerősek, sőt nagyon is jól ismertek.

Fotográfiái egy letűnt kor világát idézik, miközben sallangmentes nosztalgiát árasztanak. Švarbová képeinek zöme a szocialista korszak vizuális lehetőségeit vizsgálja. A kor szelleme az építészetben, az enteriőrök, a bútorok vizualitásában köszön vissza, csakúgy, mint a képen megjelenő emberek öltözékében és kiegészítőiben. A szocialista korszak építészeti örökségétől sokan idegenkedünk, a geometrikus elveken alapuló, behemót konstrukciókra többnyire egy bizarr korszak nem kívánatos, irritáló maradványaiként tekintünk. A hatalmas belső terek, a bumfordi kockaformák azonban egyre több fiatal művész érdeklődésének tárgyát képezik: a szimmetrikus vonalak, a külső és belső felületek borítása, a plafon és falburkolatok természetellenesnek ható, matt vagy éppen tompán csillogó felületei, a tömött szőnyegek fotogénebbek, mint azt elsőre gondolnánk. Švarbová képei ezt a bizarr vizualitást ragadják meg.

Švarbová nem hamis nosztalgia érzetét kelti, de nem is törekszik történelmi hitelességre. Olyan kort dolgoz fel, melyet ő maga a saját bőrén nem tapasztalt meg (egy évvel a rendszerváltás előtt született). A képein elénk táruló világ nem tűnik azonban távolinak még nekünk, a rendszerváltás után születetteknek sem, hiszen Švarbová a szocialista korszak olyan emblematikus helyszíneit választja fotói helyszínéül – az orvosi rendelőt, uszodát, tornatermet –, melyek az elmúlt harminc évben vajmi keveset, vagy egyáltalán nem változtak (gondoljunk bele, mennyi középület külső és belső berendezését máig nem sikerült felújítani). Emellett Švarbová konkrét, közismert helyszíneken is dolgozik (több projektje Pozsony város vezetésével együttműködésben készült), így ismerős utcarészleteket fedezünk fel, sőt, az egyik sorozatából a Szlovák Rádió – mindmáig nagyrészt változatlan – beltere is visszaköszön. Míg szereplői öltözéke szintén a múltat idézi, Švarbová helyenként a mai korból is beilleszt kiegészítőket a fotóira. Végeredményképp így egy izgalmas időbeli térben találjuk magunkat: nem tartózkodunk sem a múltban, sem pedig a jelenben, a fotók az időtlenség érzetét keltik.

Míg a geometrikus kompozíciók tökéletes harmóniára törekszenek, az építészeti struktúrák szabályosságát megbontja az emberi testek jelenléte Švarbová képein. Az alkotó geometrikus precizitással rendezi kompozíciókba ezeket a testeket, sőt, van hogy tükrözi, vagy épp kaleidoszkópszerűen sokszorosítja őket. Az emberi alak kihívást jelent a teljes harmóniára törekvő fotós számára, hiszen szabálytalan vonalaival gátat szab a tökéletes vizuális egyensúlynak, a kép elemei között így finom feszültség alakul ki. Az, hogy Švarbová geometrikus alakzatokba rendezi az emberi testeket, szinte nem is élő emberként, hanem figuráként alkalmazza a szereplőit, más kérdést is felvet: mi történik akkor, amikor az egyén akaratát külső erők kötik gúzsba? Képeinek szereplői gyakran nők, és ezek a női testek mintha azért vívnának harcot, hogy megtarthassák a saját akaratukat. Több fotósorozatot fényképezett uszodában, ahol a belső terek szabályossága, a csempézett falak szimmetriája alakít izgalmas vizuális kapcsolatot a fürdőruhába öltöztetett, geometrikus kompozíciókba rendezett női testekkel. (Egy sorozatát egyébént a felújításra váró pozsonyi Grössling fürdőben fotózta.) A pirossal írt Zákaz skákať (Tilos ugrani) felirat szigorúan, ridegen virít a csempézett falon, a tiltást a női testek mozdulataival, lehetőségeivel összefüggésben értelmezhetjük.

Képein más szocialista terekben is megjelennek a nők mint a rezsim szereplői. Az egyik sorozatán fiatal lányok ülnek fodrásznál, úttörőnyakkendővel a nyakukban, egyszerű, érzelemmentes arckifejezéssel: ezek a képek szintén arra utalnak, hogyan befolyásolja a külső erő a létezést, a megjelenést, az identitást. Vajon teljesen elveszett az önálló akarat?

Mária Švarbová Remote Control című kiállítása a dunacsúnyi Danubiana kortárs művészeti galériában június 4-ig látogatható.