Thundercat Pozsonyban

Pozsony |

<p>Jövő kedden, április 3-án végre egy olyan koncert lesz Pozsonyban, amelyen tényleg a huszonegyedik században érezhetjük magunkat, amely nem a nosztalgiáról, a régi nagy sikerek felmelegítéséről szól.&nbsp;</p>

De még csak fáziskésés sincs a „fejlett Nyugathoz” képest: Stephen Bruner, azaz Thundercat a legkurrensebb zenei mágusok egyike, ráadásul a kritikusok egymás elől kapkodják el a dicsérő jelzőket vele kapcsolatban. Ez az amerikai basszusgitáros/producer az „okos” elektronikát eresztette rá a dzsesszre, némi R&B-t adagolva hozzá. Sőt, bármilyen hihetetlenül hangzik, a trashmetálra jellemző zúzás is megmaradt, még azokból az időkből, amikor Stephen egy világhírű trashmetál zenekar, a Suicidal Tencencies basszerosaként tevékenykedett.  Pozsonyból egyébként Prágába megy (4. 5.), onnét pedig Budapestre (4. 6.), szóval egy kis extra utazgatást is vállalt annak érdekében, hogy zenekarával elvarázsolhasson bennünket az Ateliér Babylon klubban. A koncert vélhetően több szempontból is különleges lesz, Thundercat ugyanis nem igazán foglakozik az idő, az időtartam és a dalhossz kérdéseivel. Friss, harmadik lemezének 23 trackje között 26 és 37 másodperces foszlány is van, mintha csak fel akarna villantani egy zenei ötletet, amelyhez még nem talált ki körítést. Az sem érdekli, hogy nem ő a világ legjobb énekese. Biztos vagyok benne, hogy ez minket sem fog zavarni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?