„Térzene" a bársonyos forradalom emlékére

ee

Becslésünk szerint legalább kétezer ember gyűlt össze a csípős hideg ellenére azon a koncerten, amely november 17-én kora este kezdődött a pozsonyi Prímás téren.

A Pohoda fesztivál szervezői minden évben szabadtéri koncerttel emlékeznek a bársonyos forradalom évfordulójára. Főleg olyan fellépőket válogatnak a programba, akik annak idején saját bőrükön is megtapasztalták a kommunista hatalom jogtiprásait, illetve dalaik gyakori témája a szabadság.

Az est sztárvendége egy igazi lázadó underground dalszerző, előadó, aktivista és politikus, a cseh Michael Kocáb volt, akiről a mai fiatalok is tudják, hogy „1991-ben ő kergette ki a szovjet hadsereget Csehszlovákiából“. Az Občianske fórum egyik alapítója volt, a rendszerváltás után a föderális parlament képviselője lett, majd Václav Havel köztársasági elnök egyik tanácsadójaként tevékenykedett. A hetvenes években alakult, máig működő zenekara, a Pražský výběr komoly hatással volt a cseh rockzenére.

A mostani pozsonyi koncerten Michael Kocábot a szlovák Karpatske chrbáty zenekar kísérte, akiknek szintén gyakran meggyűlt a bajuk a hatóságokkal az elmúlt rendszerben, főleg szókimondó szövegeik miatt.

Fellépett még mások mellett a rapper Bene, a FVCK_KVLT, Zuzana Fialová, illetve az ukrán Go_A zenekar. Az estet egy szabadtéri „csendes diszkó" zárta

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?