Terence Hill 85 éves

dd

Ki ne ismerné tájainkon ezt a vakítóan kék szemű, csibészes mosolyú, jó humorú pofozógépet, aki később reverendában is remekül mutatott a képernyőn? Terence Hill - akinek nem az igazi neve, de illik hozzá - ma ünnepli 85. születésnapját. 

Mario Girotti néven született Velencében, vegyész apja olasz, anyja német volt, így mindkét nyelvet megtanulta. A második világháború idején egy Drezda közelében fekvő Lommatzschban éltek, ott vészelték át a város bombázását. Érdekesség, hogy a faluban ma strand van elnevezve róla.

Szülei szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni, és tizenkét éves korában már meg is kapta első szerepét. Dino Risi rendező egy úszóversenyen fedezte fel a jó kiállású srácot, és 1951-ben szerepeltette Vakáció a gengszterrel című filmjében. Ettől kezdve anyjával minden színészválogatásra eljártak, jutalma néhány apró szerep volt. Érettségi után Rómába ment, ahol a legjobb színiiskolákban képezte magát, három évig klasszikus irodalmat is tanult az egyetemen. 

Első komolyabb szerepét húszévesen kapta a Hannibál című filmben, amelyben későbbi elválaszthatatlan társa, Carlo Pedersoli (azaz Bud Spencer) is szerepelt, de közös jelenetük nem volt. 1962-ben, még ekkor is eredeti nevén, Luchino Visconti háborús filmjében, a cannes-i filmfesztivál nagydíját elnyerő A párducban tűnt fel. Később nyelvtudásának köszönhetően német kalandfilmek következtek, „vadnyugati” karrierjét négy nagy sikerű Winnetou-filmben alapozta meg. 1967-ben tért vissza Olaszországba, ahol megkapta a főszerepet a Kettő, akit a majom megharapott című filmben.

Érkeztek megkeresések az USA-ból is, ám ahhoz, hogy ezeket elfogadhassa, sürgősen meg kellett tanulnia angolul. Feladott hát egy hirdetést, amelyre egy gyönyörű, szőke lány – Lori Zwicklbauer – jelentkezett. Tanár és tanítvány egymásba szeretett, két hónap múlva össze is házasodtak. Mario az amerikai karrierre készülve változtatta meg a nevét, egy elébe tett listából választotta ki a Terence Hill nevet. Mindmáig makacsul tartja magát az a legenda, hogy felesége nevét vette fel, holott a dolog éppen fordítva történt, így lett az asszony neve Lori Hill.

A siker végül mégsem Amerikában köszöntött rá: 1967-ben egy lesérült kollégája helyett elvállalta egy spagettiwestern főszerepét. Amikor bemutatták neki a partnerét, Carlo Pedersolit, nem hitt a szemének. A páros hamarosan egymás után kapta a jobbnál jobb ajánlatokat. Nemzedékek nőttek fel a jólelkű, de nem túl éles eszű, lapáttenyerű szakállas mackó (Bud Spencer) és a fürge, ravaszdi, állandóan mosolygó szépfiú (Terence Hill) filmjein, amelyekben átlag félpercenként elcsattan egy hatalmas pofon. Ők ketten forgattak bűnügyi vígjátékokat, szórakoztató kalandfilmeket is, és a filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb párosa lettek. Sőt, külön is megállták a helyüket: Terence Hill 1973-ban Henry Fonda oldalán játszott a Nevem: Senki című akcióvígjátékban – ez a kedvenc filmje –, amelyet Sergio Leone rendezett. Bud Spencertől 1985-ben 17 közös film után barátságban váltak el, de kilenc év múlva ismét együtt komédiáztak és pofozkodtak a Bunyó karácsonyig című moziban.

A színész karrierjében tizenhét éves fogadott fia elvesztése több mint hároméves hullámvölgyet okozott. Visszavonultan élt feleségével és 1969-ben született közös fiukkal egy amerikai tanyán, sokáig az utcára sem tudott kimenni, majd éjt nappallá téve dolgozott, hogy elterelje gondolatait.

Hill 1990-ben rendező-színészként filmre vitte a Lucky Luke-sorozatot nyolc részben, a 2000-től forgatott Don Matteo-sorozat, amelyben egy életvidám és igazságszerető papot játszik, az egyik legkedveltebb olasz tévésorozat lett, az epizódok száma immár a 220-at is meghaladja. Hazájában ebben a sorozatban hallható először a saját hangja, addig ugyanis szinkronizálták. 2011-től újabb sorozatot forgatott Alpesi őrjárat címen, ez is látható volt az egyik magyar tévécsatornán.

Hiába varázsolt el sok női nézőt, több mint ötven éve boldog házasságban él feleségével – jelenleg – egy csendes olasz városkában. Egyáltalán nem a híres sztárok fényűző életét éli, magánéletének szentségét mindig is szigorúan őrizte.

1975-ben Bambi-díjjal jutalmazták, 2002-ben pedig a 42. Monte-carlói Televíziós Fesztiválon a Don Matteóért elnyerte a legjobb színész díját. 2010-ben – Bud Spencerrel együtt – egész életművükért elnyerték az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?