Teknősbékavirág és kutyavakarék

Dunaszerdahely. Remek hangulatban és a színjátszókénál jóval magasabb színvonalon folytatódott a bábosok mezőnyének a versenye a XXXII. Duna Menti Tavaszon.
Már a színjátszók mezőnyében, a hetényiek színrevitelében is láthattunk a zsűri által pszeudobábelőadásnak tartott játékot.

Dunaszerdahely. Remek hangulatban és a színjátszókénál jóval magasabb színvonalon folytatódott a bábosok mezőnyének a versenye a XXXII. Duna Menti Tavaszon.

Már a színjátszók mezőnyében, a hetényiek színrevitelében is láthattunk a zsűri által pszeudobábelőadásnak tartott játékot. Ahogy az esti kötetlen szakmai fórumon is elhangzott, a színház egyre inkább a kategóriák felszámolása felé tart, s ez lesz az egyetlen járható út tájainkon is. A bábosok már rég ebben az irányban haladnak, a hagyományos síkbábos-paravános megoldás mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a bábokat mozgató gyerekek, akik az arcukat is megmutatják a közönségnek. Ezen a versenyen erre is, arra is akadt számos példa. Hat produkció mutatkozott be az első bábos versenynapon, s az álmos és unalmas első részt egy nagyon erős, remek előadásokkal telitűzdelt második követte, amelyben az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Pinokkió bábcsoportja Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című játékát mutatta be. A többszintes paraván, a hangulatos bábok és a remek zenei kíséret felejthetetlen előadást eredményezett. Őket követte a szintén élő zenei kísérettel dolgozó galántai Kodály Zoltán Gimnázium Manócska bábcsoportja, akik Mészáros Andrea rendezésében Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj történetét adták elő. A galántai csoport nem használ paravánt, hanem a társulat maga képezte az élő díszletet, és a figurák többsége sem jelent meg bábos változatban. Egy fiatalos, ötletekkel teli, nagyon korszerű előadás részesei lehettünk. Nem akartak lemaradni a felsővámosiak sem, akik ugyanúgy élőben vitték színre Lúdas Matyi örökzöld történetét Rebro Ágota rendezésében: ők szintén rengeteg ötletet halmoztak fel, s a humor sem hiányzott a játékukból. Az első blokkban a sáróiak A gyémántkrajcár című mesét, a somorjaiak a Madarak szépségversenyét, a dunaszerdahelyi Virgoncok pedig Csupaszív királyfi meséjét vitték színpadra. Mindhárom előadás erősségei a nagyon ízléses bábok és díszletek voltak.

Nem lehet említés nélkül hagyni a két műsorvezetőt, Balla Igort és Nagy Tibort sem, akik fergeteges hangulatot varázsoltak két előadás között, s a játékos kedvű gyerekeknek köszönhetően a szervezők öszszes ajándék cédéje és csokija gyorsan elfogyott.

Ahogy telnek a versenynapok, egyre gazdagabb a kísérőprogram is. Tegnap fellépett a Ládafia Bábszínház, Gágyor Péter SZEVASZ Színháza bemutatta a Mátyás király igazsága című mesejátékát. Ismét volt hagyományos magyar harcművészeti bemutató, s fellépett a Gyeplős zenekar is. (ker)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?