<p>Szűcs Enikő új kötetét nosztalgikus lelkesedéssel vettem a kezembe: a testköltészet („hormonok türelmetlenkednek, mirigyek hűtlenkednek”), a neoavantgárd gesztusrendszer, a vizualitásra vagy gyakran a költészet rituális aktussá alakítására irányuló törekvések mindig is szimpatikusak voltak nekem. Az olvasás azonban nem volt zökkenőmentes, sőt, sokszor volt kizökkentő, leginkább egykori és mai énem diametrálisan eltérő értelemtulajdonító játékaival szembesített (a kötet számos régi szöveget is tartalmaz). A problémám tehát végtelenül személyes…</p>
Téglalét
Szűcs Enikő új kötetét nosztalgikus lelkesedéssel vettem a kezembe: a testköltészet („hormonok türelmetlenkednek, mirigyek hűtlenkednek”), a neoavantgárd gesztusrendszer, a vizualitásra vagy gyakran a költészet rituális aktussá alakítására irányuló törekvések mindig is szimpatikusak voltak nekem. Az olvasás azonban nem volt zökkenőmentes, sőt, sokszor volt kizökkentő, leginkább egykori és mai énem diametrálisan eltérő értelemtulajdonító játékaival szembesített (a kötet számos régi szöveget is tartalmaz). A problémám tehát végtelenül személyes. Az olyan sorokat pl., mint „még mielőtt hatszor átölelném / a fagytól átitatott villanykarót / csak mert igen hosszú lére engedett / forróság csörgedez / visszafordíthatatlanul gyöngéden” vagy „csillog a csók a szádban, kivénhedt nyálcsokor”, illetve „nyitány következik, mondta, vesd le a ruhád vagy kivénhedt öregemberek nyáladzását nézetem végig veled” kezdő, szárnypróbálgató költő esetében is (finoman szólva) zavarosnak vagy szerencsétlennek tartanám. A neoavantgárd gesztusrendszer Molnár Katalin- vagy Ladik Katalin-féle intenzitásának is kevés nyoma maradt. A heterogenitás radikalizálása nem jut el a személytelenség szöveggeneráló játékaiig, épp ezért marad ambivalens, épp ezért feszíti szét a szövegek tereit, s funkcionál kötőanyagja vesztett hordalékként. A nyelvi túlpörgés agressziója inkább komikumba fullad és a költői képalkotás zavarmechanizmusainak példatárát gyarapítja, pl.: „és a félelemtől dermedt / ujjakat / apró keresztekként aggassátok / méla áhítattal / fehérre meszelt/ templomereszekre”.
Szűcs kötetének legérdekesebb része alighanem a címadó falprojekt dokumentációja: a költő a fal, a beépülés, az elválasztás, a tégla-lét metaforarendszerét szinte a végletekig terheli, s e tekintetben nemcsak a szerencsésebb kriptogrammákra hívja fel a figyelmet, hanem a szerencsétlenebb szójátékok is felütik a fejüket („csak egy falat / egy falat / falat”, „máj frend / ez egy volt / szójaliszt kantri / ju nó” stb.).
A kötet legszórakoztatóbb szövegét egy aTom néven alkotó szerző írta Szex egy angyallal címmel, mely Szűcs Angyal című, 2000-ben megjelent kötetéről szól, s ezzel az emlékezetes mondattal kezdődik: „Szűcs Enikőnek nagyon szép, formás feneke van”. Tóth Lehel akkori fotójának egy kifejező részletét e kötetbe is sikerült átmenteni. A könyv végén Németh Zoltán mélyen szántó kritikája mellett Fónod Zoltán elismerően méltató sorai olvashatók. Ők annak idején sokkal többet láttak meg ebből a szövegvilágból, mint amennyit nekem most sikerült.
(Szűcs Enikő, The Wall Project, AB-ART, 2012).
Csehy Zoltán kritika rovata
Értékelés: lllmmmmmmm
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.