Távol a legendás esőembertől

Nem véletlenül. A szlovák dokumentumfilm sajtóvetítését követő tájékoztatón az alkotók is beszéltek az Esőemberről, kiemelve, hogy ebből az amerikai filmdrámából jutott el széles tömegekhez az autizmus fogalma. Sokan Levinson mozgóképét nézve szembesültek ezzel az idegi fejlődési rendellenességgel, illetve a filmben ábrázolt típusával. A szlovák filmesek figyelmeztettek arra is, hogy az Esőember megszépítette az autisztikus magányban élő Raymond történetét. Mindenekelőtt oly módon, hogy azt a kivételes képességet emelte ki, amellyel a férfi számolási és memóriafeladatok megoldásában jeleskedett. De nem lehet kizárólag ezzel, vagyis a különleges képesség meglétével bemutatni ezt a rendellenességet, ami spektrumzavar, vagyis alapvetően sokösszetevőjű. Mi több, az autizmus ritka esetben fordul elő önmagában, általában együtt jár más rendellenességekkel, gyakran társul hozzá értelmi fogyatékosság. Jaro Vojtek filmje nem stilizál, tisztán dokumentumfilmes eszközökkel járja körbe a problémát. Az autizmus négy típusát mutatja meg; négy gyermek állapotát, sorsát követi nyomon hét éven keresztül. A rendezőt az Andreas Autista Központ vezetője kereste meg, hogy forgasson húszperces, nevelő célzatú filmet a központ számára. Az eredmény nem narratív módon – vagyis szakemberek elemzései révén – vezeti be a nézőt az autizmus „rejtelmeibe”, hanem autista gyerekek-kamaszok közreműködésével. „Ahogy a szüleik nem tudnak bejutni a legbelső, zárt világukba, nekem sem sikerült. S mivel nem látok bele a fejükbe, nem tudom elmondani, milyenek ők. Csak megmutatni tudom, milyen a kapcsolatuk a családjukkal és a környezetükkel, miben különbözik az életük a miénktől” – fejtette ki a rendező. Maguk a (filmben szereplő) szülők sem tudnak választ adni arra, vajon autista csemetéjük tudja-e, hogy ők egy család. Az erős élményt, amit a film nyújt, súlyosbítja az információ, hogy egyre nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknél megfigyelhetők az autizmus jelei.