Tanít, játszik és még mindig tanul

Frissen szerzett színészi diplomával a kezében Pozsonyból Komáromba, az akkori Magyar Területi Színházba vezetett az útja, ahol 1963-ban Manon Lescaut szerepében aratta első komoly sikerét, majd eljátszotta Lüszisztratét, a Rozsdatemető Eszterét, Mariskát a Liliomfiban, és Shakespeare legszebb nőalakját, Júliát. Kassán három alkalommal vendégeskedett, aztán Kazimir Károly meghívására a Thália Színház tagja lett. Gosztonyi János, a neves színész, rendező, dramaturg és drámaíró feleségeként le is horgonyzott Budapesten, férje oldalán a Keres Emil vezette Radnóti Színpad társulatának a tagja lett. Újabb (de már nem szerencsés fordulatot) akkor vett a pályája, amikor igazgatóváltás történt a színházban.

„Kiszolgáltatott ember a színész – mondja nem kis fájdalommal a hangjában. – Könnyen magára marad, ha nem talál alkotótársakat, nem kap szerepeket, ha félreállítják vagy megfeledkeznek róla. Szárnyaló elképzeléseit magára hagyva nem tudja megvalósítani. Mások kezében a sorsa. Igazgatóktól, rendezőktől függ, hogy mit és mennyit játszik. Nehéz helyzetbe kerül, ha nincsenek egymásra hangolódva. Én a magam érdekében soha semmit nem tettem. Egyszerűen képtelen voltam kopogtatni, felajánlkozni. Rengeteg szépség rekedt bennem azáltal, hogy nem tudtam megmutatni, átadni. Én azért élek, hogy örömet szerezzek a közönségnek, hogy szórakoztassam a nézőket. De ha meggátolnak ebben, nem vesznek tudomást rólam, hogy itt vagyok, és még mindig sok mindenre alkalmas lennék, mit tehetek? Elmúlt húsz év az életemből, amit kitölthettem volna. Teljes erőmből, szívemből, tehetségem tudatával azt az elmúlt két évtizedet is végigjátszhattam volna. Ez mind elveszett, ami szerintem óriási vétek.”

Főleg annak ismeretében, hogy egykor a szakma krémjével játszott rangos helyeken. Évát Az ember tragédiájában, Szegeden. Ádám Nagy Attila volt, Lucifer Sinkovits Imre. Dante Isteni színjátékában, a Thália Színházban, ahol majdnem minden este színpadon volt, Básti Lajossal és Sulyok Máriával, Szabó Gyulával és Horváth Terivel állt közönség elé. Athéné istennőt Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva mellett szintén a Szegedi Szabadtéri Játékokon alakította a Trójai nőkben.

„Az ember tragédiáját a komáromi színházi létem koronájának tartom. Ezt akkor nem így éreztem, de ma már igen. Mindaz, amit otthon, a szerepeimnek köszönhetően megéltem, Évában csúcsosodott ki. Azt nem a magyarországi létemhez kapcsolom. Az még teljes mértékben a komáromi éveim tartozéka. Kassát is imádtam, az ott töltött hathetes próbaidőszakokat, amikor rövid, de annál tartalmasabb távra kellett berendezkednem. A komáromi színházba a szűz lány rácsodálkozásával léptem be. Kassán már tapasztaltabb voltam, és az ott kapott szerepeimmel is kitüntetettnek éreztem magam.”

Pályája egyetlen, mind a mai napig fájó eseménye 1985-höz kötődik, amikor férjével együtt el kellett hagyniuk a Radnóti Színpadot. Részletkérdés: az új igazgatónak később vissza kellett vennie őket, a korbeli védettség miatt, ám amikor az megszűnt, véglegesen szélnek eresztette őket. Ez már a rendszerváltás idején történt.

„Bálint András mondott fel mindkettőnknek. Ez azért is volt megrendítő számunkra, mert Jánosom legkedvesebb növendéke volt a főiskolán, és ő szorgalmazta, hogy András bemutassa legalább két önálló irodalmi estjét. Ismerve a képességeit, Jánosom biztatta őt arra is, hogy pályázza meg a színház igazgatói állását. Három alkalommal is fent volt nálunk, mielőtt átvette volna a társulat irányítását. Mindent pontosan megbeszéltek. Tisztán emlékszem azokra a napokra. Hétfőn András még nálunk kávécskázott, szerdán kinevezték, három nappal később pedig már mindketten az utcán voltunk. De nem is ez fájt a legjobban. Könnyebben viseltük volna a döntését, ha figyelmeztet bennünket, hogy egyikünkkel sem számol, mert nem illünk bele az elképzeléseibe, és szól, hogy keressünk gyorsan más helyet magunknak. Jánosom valahogy megoldotta az életét, nekem nem volt semmilyen szakmai hátterem. András engem formálisan megölt. Elvette a művészi életemet. A színpadon ma is jól érzem magam, de a színháztól, mint intézménytől, félek. Ezért nem is szerződtem később sehova. Rettegtem egy újabb csalódástól.”

Végül mégis helyet talált magának a pályán. A Budapesten, 1997-ben alakult Vertigo Szlovák Színház nyitott kaput előtte. Méghozzá anélkül, hogy kopogtatott volna.

„Egykori pozsonyi növendékem, Nagy András ajánlott be, akit művészi beszédre tanítottam a pozsonyi színművészeti főiskolán. A Vertigo lett a másik otthonom, ahol ugyan szlovák nyelven játszom, de remek kollégákkal. Sajnos nincs sok előadásunk, de amit létrehozunk, azzal utazunk. Még az autóbuszt is szeretem, amellyel Szlovákiába is elvisszük a darabokat. Gubík Ági, Dér Denissa, Jókai Ági és a többiek nem kevés szeretetet sugároznak felém. Egy korombeli színésznőnek már nem nagyon adódnak lehetőségek, ezért is szoktam azt mondani, hogy minden felkérést boldogan vállalok. Vincent Šikula Sárgarigó című novellája alapján készült előadásunkat a nemzetiségi színházak tavaly őszi fesztiválján a budapesti Nemzetiben is bemutathattuk. Nekem a Nemzeti a színészi lét csúcsa. Ha nem röstelltem volna, letérdeltem volna a színpadon, annyira felemelő érzés volt ott játszani. Még úgy is, hogy szlovák nyelven szólaltam meg. Ez mindannyiunknak óriási elismerést jelentett. Nyolcvanadik születésnapomra aztán a Vertigo olyan estét szervezett, amilyet álmomban sem reméltem. Csikorogva nyílt meg a kapu életem utolsó szakasza felé, de elmondhatom, a történtek ellenére is nyugodt a lelkem. Boldogan adok, amíg adhatok.”

Gosztonyi Jánoshoz negyvenhat évi, harmonikus házasság köti Thirring Violát. Amióta megözvegyült, fiával él a Duna pesti oldalán. Ereje, életöröme, a színházba vetett hite ma is a régi. Ha apróhirdetést adna fel, egyetlen mondatba sűrítené színészi vágyát. „Boldogan megyek, ha hívnak.” Bár így sem unatkozik. Egy belvárosi sportklub tagja.

„Vízi tornázom, ami könnyebb, mint a szárazföldi, de abból már annyi mindent kipróbáltam, hogy ez most jobban leköt. Jógázni is rendszeresen jártam, amíg járhattam. A pandémia sajnos közbeszólt. Tanítok. Van két növendékem. Az ágyamban angol könyvek várnak. Elalvás előtt minden este lefordítok pár mondatot. Csak a magam kedvére. Hogy ha turistákba botlom az utcán, és kérdeznek valamit, megértsem őket, és még válaszolni is tudjak nekik.”

A szerző a Vasárnap munkatársa