Szürrealista biográfiák a mozivásznon

A 2018-ban készült spanyol dokumentum bevezető részét, mely a festő fiatal éveit tárja fel, múlt vasárnap, a következő részeket 26-án este vetítik. Nézzük, milyen biográfiai alkotások fűződnek még a legendás szürrealista festő nevéhez, és milyen Dalít főszerepeltető filmínyencség vár ránk a jövő évben.

Dalí szürrealizmusa nem ismert határokat. Művészi hitvallása határozta meg személyiségét, vagy legalábbis azt a képet, melyet a külvilág számára festett önmagáról. Pont ezért kihívás Dalít biográfiában megeleveníti, hiszen óhatatlanul felmerül a kérdés, autentikus-e, ha egy rendező a klasszikus életrajzi formába igyekszik sűríteni az életét.

Nevét, a Salvadort, bátyja után kapta, aki gyerekként halt meg. Arra építve, hogy a katalán és a spanyol nyelvterületen gyakori Salvador név jelentése megváltó, Dalí keresztnevét festői küldetésével kapcsolja össze később, mikor arról beszél, hogy az intellektuális avantgárd és az akadémia hatása alól szeretné felszabadítani a festészetet. Ahogy az David Pujol dokumentumfilmjéből kiderül, Dalí gyerekkorát azonban jelentősen beárnyékolta szülei bátyja elvesztését követő gyásza, aki háromévesen, kilenc hónappal Dalí születése előtt halt meg. A halál rémisztő tudata ott kísértett a gyerek Dalí fejében, a téma pedig számos későbbi festményében bukkan fel.

„Zseni leszek, és a világ csodálni fog” – jósolta magának Dalí, aki nagyon korán kezdett festeni. Nyolcévesen kisajátítja a családi ház legfelső emeletén a mosókonyhát, hogy műteremnek használja. Óriási hatást gyakorol rá a festő Ramón Pichot, az ő művei és festői szemlélete által ismerkedik meg az impresszionizmussal. A kubizmust később fedezi fel, szürrealistákkal pedig Párizsban találkozik. Már fiatalon nagy hangsúlyt helyez különleges művészi látásmódjához párosuló extravagáns megjelenésre. Hosszú hajat növeszt, mivel Raffaello hosszú hajú önarcképeire szeretne hasonlítani. Az iskolával meggyűlik a baja: kisdiákként évet ismétel, a Madridi Szépművészeti Akadémián először felfüggesztik, majd el is bocsátják. Madrid lesz azonban pályafutása első igazán meghatározó helyszíne, hiszen itt barátkozik össze Federico García Lorca költővel és Luis Buñuel filmrendezővel.

A dokumentumfilm első része az 1929-ig terjedő időszakot térképezi fel, amikor Dalí és Buñuel meghódítja az avantgárd művészekkel teli Párizst az Andalúziai kutya című filmmel, mely egészen újszerű, sokak számára provokatív látásmóddal dolgozik. „Sem andalúzok, sem kutyák nem voltak benne” – mondta róla Dalí. Pujol dokumentumfilmje lényegében egy pszichológiai tanulmány, melyben a készítők kifejezetten a gyerekkori traumákra, azok hatásaira összpontosítanak, és azokra a paranoiákra, melyeket a festő művészi személyiségének megalkotására használ. Mivel a szürrealizmus a tudatalattiból feltörő hatásokat állítja központba, és Dalí kora a freudi fogalmak fontosságára helyezi a hangsúlyt a művészetekben, ez mindenképp testhezálló megközelítés.

A halhatatlanság nyomában három részből áll, összesen 105 perceben, egészen elképesztő tempóban mutatja be a festő életét. Egyrészt akadémikusok beszélnek Dalíról, akik izgalmas részleteket villantanak fel a festő életéből, másrészt Dalí alkotásai is megjelennek, illetve saját írásait, memoárjait és hozzá közel álló személyek naplórészleteit hallhatjuk, de eddig publikálatlan archív filmfelvételeket, és a festőművésszel készült interjúkból vett részleteket is láthatunk.

Dokumentumfilm Dalíról természetesen korábban is készült, és a legizgalmasabb pont azokra visszapillantani, melyek még a festő életében készültek. Ezek az alkotások jellemzően annak az elgondolásnak a jegyében születtek, hogy a filmnek formailag is kapcsolódnia kell Dalí extravagáns életéhez. Az egyik leghíresebb az 1965-ben forgatott Dalí New Yorkban (Dalí in New York), mely Jane Arden, a walesi színész, költő, rendező Dalíval folytatott beszélgetésein alapul. Arden művészi látásmódjáról faggatja a festőt, a beszélgetéseket pedig New York különböző pontjain vették fel, melyek egyben a festő karrierjének és személyes életének fontos helyszínei. Ennek a dokumentumfilmnek egyik emblematikus felvétele az, melyben Dalí flamenco zenére (José Reyes énekhangjára és Manitas de Plata gitárjátékára) fest.

Méginkább a szürrealitás struktúráival játszik az az 1970-es dokumentumfilm, melyet Jean-Christophe Averty francia rendező készített, és melynek Orson Welles a narrátora. Welles hangján elhangzik ugyan pár életrajzi adat, a film mégis távol áll a dokumentarista filmek klasszikus vonalától, bővelkedik azonban szürrealista képekben: a nyitójelenetben például Dalí a tengerparton zongorázik, parókával a fején, zongorájából pedig nyávogó macskafejek nyúlnak ki.

A művész életével természetesen rengeteg játékfilm is foglalkozik. Bár a premier pontos dátumát még nem hozták nyilvánosságra, jövőre egy vadonatúj alkotás is a mozikba kerül. A kanadai rendező, Mary Harron készülőben levő életrajzi filmjéről egyelőre annyit tudni, hogy Dalí Land lesz a címe, Spanyolországban és New Yorkban játszódik. A történet Dalí fiatal asszisztensének nézőpontjából meséli el egy kiállítás születésének történetét a festő környezetében zajló intrikákkal és személyes drámákkal együtt. A film Dalí és felesége, Gala közti kapcsolatot helyezi előtérbe, és abban az időszakban játszódik, amikor a sziklaszilárdnak tűnő kapcsolat meginogni látszik. Galát Barbara Sukowa játssza majd, Dalít pedig Ben Kingsley.