Szürreális sivatagi tájak bűvöletében

Van az a pont, ahol sok sci-fi untatni kezdi a nézőt: amikor a film kényszeresen magyarázza a fantasztikumot azzal, hogy tudományos módszereket vetít elénk, a képzeletbeli civilizáció miénktől eltérő társadalmi berendezkedését igyekszik bemutatni, vagy épp technológiai vívmányokat csillogtat. Villeneuve ezzel szemben nem tesz mást, mint elegánsan átemel minket a másik világba. A Dűnében ez a másik világ egy feudális berendezkedésű űrkorszak, ahol az emberek bolygók között utaznak, és ahol leginkább az Arrakis nevű bolygóra vetül a figyelem, melynek felszíne egy barátságtalan, gyéren lakott sivatag, ahol azonban hatalmas értéket képez a sivatagi homokon megtermelt fűszer. A Dűne nem a mesterséges intelligenciára összpontosít, mely ide juttatta az embert, és nem is a bolygó lakosainak másságát firtatja, hanem ősi mítoszokkal, motívumrendszerekkel játszik, melyek azt sugallják, a Herbert-féle űrkorszak és saját civilizációnk között fontos átfonódások léteznek. 

Herbert könyve számára fontos inspirációs forrást jelentett a Közel-Kelet világa, és Villeneuve tovább játszik a regény adta lehetőségekkel. A regény egyik kulcsjelenetében Paul (Timothée Chalamet), aki annak az Atreides-háznak a fiúgyermeke, mely az Arrakis bolygó kormányzásával lett megbízva, egy próbának van kitéve, melynek során el kell dőlnie, vajon lehetséges-e, hogy ő a kiválasztott, akinek eljövetelére már régóta vár az univerzum. Villeneuve ezt a jelenetet egy könyvtárban vette fel. Míg a félhomályban felsejlenek a könyvespolcok és a szereplők lába alatt gazdagon díszített szőnyeg terül el, a terem közepén, egy gigantikus trónon ülve, óriási sakkfigura mintájára tornyosul a Tisztelendő Anya alakja, akinek a feladata véghez vinni a főhőssel a próbát. A díszlet téveszthetetlenül sugallja a Kelet misztikumát, azt az ősi civilizációt és tudást, mely a mi kultúránk bölcsője is. Az Arrakis bolygó, mely felett bizonyos erők szívesen megkaparintanák a hatalmat az Atreides-háztól, azért olyan kiemelkedően fontos, mivel a sivatagban lelhető fel az az anyag, melynek hatalmas értéke van: ez is persze értelmezhető utalásként az olajért való csatározásra az arab országokban. 

A sivatag és a sivatagi táj motívuma gyakran bukkan fel Villeneuve munkáiban. Saját bevallása szerint egy brit kalandfilm, az Arábiai Lawrence volt rá nagy hatással fiatalkorában. A film a hatvanas évek elején készült, és leginkább a Közel-Kelet ábrázolása miatt vált fontossá a filmtörténelemben, a filmben megjelenő orientális elemeket később Hollywood is használta. Ville-neuve még pályája elején, független filmesként készítette az Incendies című filmet, mely egy Kanadában született testvérpár története, akik édesanyjuk halála után szeretnék megismerni származásuk történetét, mely Libanonig és a libanoni polgárháborúba viszi őket vissza. Ebben a filmben jelenik meg a háborús kegyetlenségek szimbólumaként a tűz, mely minden élőt felperzsel a már egyébként is kies sivatagi tájban, és ez az a motívum, melyet Villeneuve később pont a sci-fijeiben értelmez újra. A Dűnében leginkább nagyon közeli vagy széles látószögű, egész tájat magába foglaló felvételeket látunk. A film vizuális világa lenyűgöző: a filmben megjelenő repülők és űrhajók finom összhangot alkotnak a homokkal borított tájjal, szinte szürreális, amint a szélfútta sivatagban emelkednek a levegőbe. Fátyol takarja a sivatagi viharban álló női alakokat, de a kamerafelvétel mégis sokat tud mondani azzal, ahogy a fátyol mögött felsejlő szempárra irányítja a figyelmet. 

Villeneuve értelmezésében egy fejlődéstörténetet látunk. Sokan kételkedtek a rendező választásában, mikor a főszerepet a fiatal Timothée Chalamet kapta, hiszen a fiatal, kissé nőies alkatú fiatal színész merőben eltér a klasszikus, megtermett, izmos hősideáltól. A rendezőt azonban pont az érdekli, hogyan válik felnőtté ez a fiatal fiú annak terhe alatt, hogy tudja, sorsa nem mindennapi, hiszen komoly küldetése van, és hogyan tud ez a fiatal ember kapcsolatot teremteni egy idegen kultúrával. Paul figurája mellett leginkább az anya, Lady Jessica (Rebecca Ferguson) karaktere emelkedik ki. „A nőiség kérdése fontos a regényben, de én szerettem volna még erőteljesebben kihozni a filmben” – mondta Villeneuve a Torontói Filmfesztiválon, ahol a film premierjét tartották. Rebecca Ferguson szerepében egy erős, kristálytiszta jellemű anyát és tanítómestert látunk. A fejlődéstörténet így érdekes csavart kap, hiszen arról is kell hogy szóljon, hogy a fiú hogyan tud kilépni az anya árnyékából. 

Herbert Dűnéjéből több adaptáció készült már, többek között egy film David Lynch rendezésében és 2000-ben egy többrészes sorozat is, de egyetlen kísérlet sem volt igazán sikeres. A kanadai rendező vállára így nem kis teher nehezedett, Villeneuve azonban azt mondta, a legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy saját magának feleljen meg, hiszen 14 évesen olvasta a könyvet, és nagyon szoros érzelmi kötelék fűzi a Dűne világához. Ez a film azt bizonyítja, hogy olyan rendezőről van szó, aki populáris műfajokhoz tud nyúlni úgy, hogy finom érzékletességét visz a produkcióba. Mi pedig örülhetünk, hiszen a Warner Bros már bejelentette, hogy 2023-ra tervezik a film folytatását, mely befejezi a történetet a bolygó feletti uralomért harcban álló politikai dinasztiákról.