Szükséges a közoktatás reformja

Az intézményközpontú közoktatási rendszerben a minisztériumban vagy annak háttérintézményeiben határozzák meg a tananyag menynyiségét. Ebben a rendszerben általában a természettudományi tanulmányokra helyezik a hangsúlyt. Gondoljunk csak vissza, hogy a rendszerváltás előtti években majdnem mindenkit a természettudományi pályákra irányítottak, míg a humán osztályokat fokozatosan leépítették. Az intézményközpontúság elvéhez ragaszkodó iskolákban mindig terjedelmesebb a tananyag, mint a gyermekközpontú iskolákban. Ma is tanulságokkal szolgálhat Széchenyi István egyik mondása: „A táplálkozás haszna sem azon múlik, hogy mennyit pakolunk a gyomrunkba, hanem, hogy mennyit aszszimilálunk a felvett táplálékból, mennyi válik azonossá velünk, mennyi lesz vérünkké belőle.“

Szakemberek kutatásai és a mindennapos pedagógiai gyakorlat egyöntetűen bizonyítják, hogy a központilag meghatározott tantervek, nem veszik figyelembe kellő mértékben a gyermek adottságait és teljesítőképességét. A gyermekek fejébe sulykolt tudásmennyiség gyakorlati alkalmazhatósága rendkívül csekély. Amit az iskolában megtanítunk, csak kevéssé segíti elő a gyermekek későbbi boldogulását. Az átvett tananyagnak 75 százalékát öt év alatt még a legjobb tanulók is elfelejtik, ha csak nem használják rendszeresen.

Nyilvánvaló, hogy az intézményközpontú iskola ideje lejárt. A jövő iskoláját a gyermekközpontúság jellemzi. Helytelen lenne azonban ezt úgy értelmezni, hogy az ilyen iskolában a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak. A gyermekközpontúság fogalma mást jelöl. A pedagógusoknak alapos ismeretekkel kell rendelkezniük a gyermek testi, lelki és szellemi adottságairól. A gyermekközpontú iskolára nem a tanár monológja a jellemző, hanem annak éppen ellenkezője, a párbeszéd és a véleménycsere. A gyermekközpontú iskolák elsősorban a tanulók szükségleteire vannak tekintettel.

Az eddig erősen centralizált közoktatási rendszert jelentősen meg kell reformálni, hiszen az Európai Unió közoktatási szempontból is a kimunkált pluralizmus hazája. Ennek megfelelően bárki alapíthat iskolákat, azok egyenlő támogatást kell, hogy kapjanak az államtól. Az Európa Parlament, éles hangú határozatban figyelmeztette uniós csatlakozásuk előtt Spanyolországot és Portugáliát, hogy a monolitikus, centralizált, a diktatúrákra jellemző közoktatási rendszerüket gyökeresen meg kell változtatniuk, csak akkor lehetnek ennek a közösségnek a tagjai. A tanszabadság több választási lehetőséget kínál a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt. Minden tanulót megpróbál hozzásegíteni ahhoz, hogy kibontakoztassa egyéniségét, a pedagógus számára pedig nagyfokú önállóságot és módszertani szabadságot biztosít. A gyermekek értékelésénél és osztályozásánál a meglévő tudásszintből indulnak ki. Az ilyen iskolákban nincsenek elit-, közepes és gyenge összetételű osztályok, hanem heterogén az összetétel, ugyanúgy, mint a társadalomban. Az oktató-nevelő tevékenységre a szakmai és módszertani igényesség a jellemző. Ahhoz, hogy iskoláink a jövőben ilyen elvek alapján működhessenek, a mainál sokkal liberálisabb, decentralizált közoktatásra van szükség, mert csak az biztosíthatja a nagyobb önállóságot, beleszólást és részvételt a szülők, a pedagógusok és a tanulók részéről.

A kormány közoktatásról szóló törvénytervezete egyes elemeiben a centralizált irányítást erősítené meg, kizárva az egészséges versenykörnyezet érvényesülését. Míg a Milénium oktatáspolitikai tervezet az államilag előírt tantervek arányát hatvan százalékban határozta meg, a fennmaradó negyven százalékot pedig az iskolákra bízta, addig a jelenlegi törvényjavaslat erősen korlátozó jellegű, az iskolák önálló választását 20 százalékra csökkenti, míg a központilag kötelező tantervet 80 százalékban határozná meg. Figyelembe véve azt, hogy a jogalanyiság elnyerése kapcsán iskoláink jogi helyzete gyökeresen megváltozott, szükséges lenne meghatározni ezen iskolák szervezeti szabályzatát, különös tekintettel az iskolavezetés számára. Arról van szó, hogy a jogalanyiság kétségtelen előnyei mellett a jogi és gazdasági teendők ne szorítsák háttérbe a pedagógiai tevékenységet.

A rendszerváltás óta eltelt tizenkét év bizonyítja a legjobban, hogy az oktatásügyben a reformok csak nagyon nehezen indulnak be. Számtalanszor elhangzott már, hogy az oktatásügy kulcsszerepet tölt be a modern társadalmak életében. Nálunk sajnos ez a szemlélet még nem honosodott meg, s csupán a kijelentések szintjén érvényesül. Köztudott, hogy az oktatásügy jelentős hátrányban van a többi ágazattal szemben mind a törvényalkotás, mind a finanszírozás terén. Az oktatásügynek, s jó lenne ezt már a gyakorlatban tapasztalni, a reformok terén is élen kellene járnia, mert nehezen képzelhetők el társadalmi, gazdasági és egyéb változások átfogó oktatásügyi reformok nélkül. Végre tudatosítani kell (kellene), hogy a komplex közoktatási reform az egész társadalom érdeke, mely nélkül nincs minőségi iskola, nem oldódnak meg az iskoláink és pedagógusaink égető problémái. A közoktatási törvénynek kell egyértelművé tenni azt is, hogy az oktatásügy szolgáltatás, melyet az állampolgár kívánságai és érdekei alakítanak.