Szomszédaink, a magyarok

<p>Nem mindennapi karriert futott be &ndash; és nem kis indulatokat kavart &ndash; Galán Angéla 2011-ben készült, Szlovákmagyarok című dokumentumfilmje, mely vállaltan személyes nézőpontból a szlovákiai magyarok identitásának a kérdését feszegette.&nbsp;</p>

Azóta elkészült a téma laza folytatása: a Szomszédaink, a magyarok 3 részes dokumentum arról, hogyan él együtt a magyar kisebbség a többségi nemzettel Szlovákiában, Romániában és Szerbiában. „A rendező, Zámborszki Ákos látta a Szlovákmagyarokat, és tetszett neki az a megközelítés, amit a film képviselt. Ő kért fel a közös munkára – meséli Galán Angéla. – Ákos a vajdasági Zentáról származik, így egyikünknek sem közömbös a téma. A forgatás során előny volt, hogy én Szlovákiában mozgok otthonosan, Ákos pedig a Vajdaságban. Románia mindkettőnknek ismeretlenebb terület, viszont ott segítségünkre volt Zahorán Csaba, a Terra Recognita Alapítvány történésze és a pozsonyi Magyar Intézet munkatársa. Az interetnikus kapcsolatok hatalmas téma, tisztában voltunk vele, hogy nagyon sokféle megközelítés létezhet. Azt szerettük volna, ha megszólalnak a filmünkben szakértők – történészek, politológusok, szociológusok –, akik átlátják az összetett viszonyokat, és egyszerű emberek is, akik keresetlenül, teljesen más szemszögből fogalmazzák meg a maguk igazságait.”[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"126303","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Diána fiatal budapesti nő, szlovák fiúhoz ment férjhez, ma egy Zsolna környéki faluban nevelik 2 gyereküket. Milyen egy 800 fős, színszlovák faluban egyedüli magyarként élni? Elfogadják-e őt egy olyan közegben, ahol magyarok sosem éltek, ellenben a velük szemben táplált ellenszenv nemzedékről nemzedékre hagyományozódik? A román jégkorong-válogatott 22 tagjából 21 erdélyi magyar. Ha csíkszeredai csapatuk színeiben játszanak, a románok bekiabálnak és bozgorozzák őket. A bozgor hazátlant jelent, válogatottként viszont Romániát, a hazájukat képviselik. Milyen érzés fogja el a fiúkat a román himnusz alatt? És mennyire él ma a románokban a félelem, hogy Székelyföldet a magyarok elcsatolják tőlük?Pista vajdasági magyar, nyugalmazott bíró. Zenta melletti birtokán jó hírű szilvapálinkát főz szerb sógorával, Szávóval, aki már gyerekként tökéletesen megtanult magyarul, az utcán. Állítják, hogy feléjük a szerbek és a magyarok mindig is békében éltek. De akkor kik verik a magyarokat a Délvidéken?[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"126304","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Galán Angéla és Zámborszki Ákos másfél éven át forgatott az MTVA megbízásából három országban. Munkájuk eredményeként három, egyenként 52 perces film készült, a sorozatot a napokban mutatja be a Magyar Televízió. A dokumentumfilmek közérthetően, emberi történeteken keresztül kísérlik meg bemutatni a magyarok és a szomszédos népek közötti, sokszor ellentmondásos viszonyt. A filmek középpontjában a magyarság megítélése áll: mit gondolnak ma a szlovákok, a szerbek, a románok a magyarokról – és fordítva. Mit gondolnak közös múltunkról, hogyan értelmezik kölcsönös történelmi sérelmeinket? Milyen előítéletek torzítják az egymásról kialakított képet? Mitől lesz jó két nép viszonya, mi okozza a konfliktust? Mennyire meghatározó az iskola, a történelemoktatás? Milyen narratívákat kapnak a gyerekek, és ezek hogy befolyásolják későbbi értékítéletüket? A filmek a többségi nemzetek és a magyarság viszonyára fókuszálnak, de közben felsejlik a határon túli magyarok gyakran ellentmondásos kapcsolata Magyarországgal. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"126305","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"126314","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?