Szombaton Pozsonyba érkezik a Törzs

dd

Aki elgondolkodott már azon, miért erőlteti a shoegaze-bandák többsége a dalszövegeket, miért nem vállalják az instrumentális megszólalást, az tovább olvashat. Aki nem tudja, mit nevezünk shoegaze-nek a rockzenén belül, de kíváncsi rá, az úgyszintén.

Szombat este a pozsonyi Pod lampou klubban lép fel Magyarország legizgalmasabb shoegaze csapata, a Törzs. A szövegnélküliségnek köszönhetően tőlünk nyugatabbra is népszerűek lettek 2019-es Tükör című albumukkal, amelyet az aggteleki Baradla barlangban vettek fel, ötszáz méteres mélységben, és amelyet cikkünk végén meghallhathatnak. Ez a magyar trió, a hasonló stílusban tevékenykedő hazai Meowlau x Val társaságában lép színpadra május 21-én 19 órától a Pod lampou klubban.

A zenekar tagjai: Balázs Soma - ének, gitár, Lehoczky Zsombor - dob, ének, Nyitray Dániel – basszusgitár. A shoegaze stílus az angol shoegazing (cipőbámulás) szóról kapta nevét, mert a zenészek általában mozdulatlanul maguk elé nézve játsszák neopszichedelikus számaikat a színpadon. Ebben a divatoktól mentes, trendek által érintetlen, befelé forduló, mégis karakteres zenében a kásás gitárfüggöny mögül markáns dallamok bújnak elő.

A budapesti Törzs a Carbovaris zenekar három tagjából alakult 2014-ben. A korábbi indie rock hatások mellett sokkal nagyobb hangsúllyal mutatkoznak meg náluk a pszichedelikus rock és a shoegaze stílusjegyei. A végeredmény:finom, elegáns, spacerock- és pszichedelikus jegyeket is felmutató alternatív rock.

A Törzs felfogása és üzenete az, ami összehozza tagjait (és a Törzsnek bárki tagja, aki ezzel azonosul). A Törzs az, ami megtart egy fát, és a Törzsön keresztül áramlik az élet a távoli levelekbe. A Törzs tartja össze egy ember testét. Egy Törzs alá tartoznak a hasonló élőlények. A Törzs egymáshoz közel álló, hasonló gondolkodású és életvitelű emberek közössége is. A Törzs tehát egy olyan kapcsolat, amit a természet alakít ki a különálló részek között"- vallja a zenekar. Hogy mindezt hogyan fogalmazzák meg a zene nyelvén, az szombaton kiderül. 

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?