Szombati vendég: Vojtěch Dyk

Cirkuszi sátor vagy az ország első színháza? – ez most a kérdés. A prágai Nemzetiben ugyanis szerződést bontott, sátorban viszont egyre gyakrabban lép közönség elé.Nekem teljesen mindegy, hol szerepelek, milyen színpadon, csak a végén finom vacsora várjon. A Nemzetivel szemben még mindig vannak fenntartásaim. De nem is fenntartások ezek, inkább aggályok. A Nemzeti kötelez. Megtanulom a szöveget, és minden este szóról szóra ugyanúgy kell elmondanom. De mi van, ha valamit elfelejtek? A sátorban nincs előre leírt vagy megadott szöveg. Ott a pillanatnyi hangulatunknak megfelelően konferálom fel a dalokat. Ott nincs rajtam az a teher, az a nyomás, mint a színházban. Csak a felelősségtudat. Bárhol lépek is fel, az idegi alapon menetrend szerinti járattal érkezik. Dialógok helyett monológok? Ezért szereti jobban a sátrat, mint a Nemzetit? Jobban élvezi, ha az egész estét Jakub Prachař kollégája társaságában töltheti a színpadon, mint egy rendező által összeválogatott csapat tagjaként?Nem. A szabadságot szeretem abban, amit a sátorban csinálunk. Ott nincs szerep, mások által megírt szöveg. Ott az adott helyzetből eredően adunk elő mindent. Egy klasszikus vagy egy mai szerző szövege számomra kötelező kör a színpadon. Leköt, megköt, odaköt. Mást nem mondhatok, csak azt, ami le van írva. Vannak kollégák, akik ha bajba kerülnek, mert elfelejtenek egy sort, vagy kettőt, azonnal kitalálnak valami mást, ami még rímelni is fog. Én nem ilyen vagyok. Amíg nem jut eszembe a szöveg, hallgatok.A teljes interjút a szombati Új Szóban olvashatják!