Szobrot állítanak a napszámosoknak Rimócon

Rimóc |

<p>Napszámos órának nevezett szobrot állítanak vasárnap Rimóc községben a mezőgazdasági bérmunkások tiszteletére: az alkotás nemcsak a közterületet díszíti, hanem az időt is mutatja.</p>

A kőalapra állított bronzszobor egy kapáló napszámos asszonyt ábrázol. Több, Rimócon készített fotó alapján formálta meg Tóth Dávid budapesti szobrászművész, azt a pillanatot megörökítve, amikor a napszámos egyenes derékkal, az ég felé tekintve éppen megpihen munka közben.    Az asszony kendővel bekötött feje a palócok következetes zárkózottságát jelképezi, a kezében tartott szerszám nyele pedig napóraként az időt is mutatja – mondta Beszkid Andor, Rimóc polgármestere az MTI-nek.    Hozzátette: a már letűnőben lévő paraszti kultúrának is emléket kívánnak állítani ezzel a szoborral, tisztelegve a mezőgazdaságból élő régi rimóciak előtt. Ugyanakkor, mivel a falusi önellátás megvalósítása, a termények szállítási útvonalának lerövidítése egyre nagyobb teret kap napjainkban, a jövőbe is tekintenek.    "A kapa a mezőgazdaságból élő ember egyik legfontosabb szerszáma még ma is. Nem véletlen talán az sem, hogy a szakirodalom több termesztett növényt kapásnövénynek hív" - mondta Beszkid Andor.    A műalkotás terveit zsűriztették, megvalósítására a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiumának pályázatán támogatást is nyertek. A szobor avatása vasárnap lesz, a 11 órakor kezdődő szentmise után.    A napszámosok évszázadokon keresztül jellegzetes alakjai voltak a magyar mezőgazdaságnak, amint az elnevezés is mutatja, bérüket naponta kapták kézhez. Régebben többnyire terményt és ellátást, később már inkább pénzt kaptak. A munkaidő hagyományosan napkeltétől napnyugtáig tartott, mind a nyári, mind a téli időszakban. Nemcsak a mezőgazdaság alkalmazott napszámosokat, hanem az erdei munkákon, építkezéseken is dolgoztak emberek napi bérért.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?