Szlovák filmek hete a Lumiere moziban

<p>A Szlovák Televíziós és Filmakadémia a Szlovák Filmintézettel, valamint a szlovák közszolgálati televízióval együttműködve először rendezi meg a Szlovák Filmhetet április 13. és 19. között a fővárosi Lumiere moziban.&nbsp;</p>

A szervezők hasonló rendezvényt szeretnének elindítani és rendszeresíteni, mint amilyen Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon már létezik. Olyan szemlének az alapjait teszik le az idei, első évfolyammal, amely egyfajta számvetés, és az adott év nemzeti filmtermését térképezi fel. A filmhét szeretne rávilágítani a hazai mozgóképkultúrában az utóbbi években végbemenő pozitív változásokra, vagyis elsősorban arra, hogy egyre több film készül, azok egyre szélesebb tömegeket vonzanak, és mind nagyobb sikereket érnek el jelentős nemzetközi fesztiválokon. A filmtermés szempontjából a 2014-es esztendő rekordév: 27 szlovák vagy szlovák koprodukcióban készül nagyjátékfilm született. Összehasonlításképpen, 1993-ban mindössze három nagyjátékfilm készült, 2001-ig pedig 2–4 mozifilmet forgattak évente. A mindenkori szemlén újravetítik az aktuális idényben bemutatott hazai mozgóképeket. Lehetőséget teremtve arra, hogy akinek nem sikerült eljutnia moziba a bemutatót követő pár napban, utólag is megnézhesse még a filmeket egy olyan, vonzó rendezvényen, ahol konfrontálhatja a produkciókat. Az idei filmhét alatt különféle, az éves terméssel foglalkozó, nyilvános szakmai tanácskozásokra is várják a közönséget. Jövőre az esemény csúcspontjaként tervezik megtartani a Nap a hálóban nemzeti filmdíj gáláját, azt követően pedig nem két-, hanem évenként rendeznék meg a díjátadót. A mostani kínálatban 23 alkotás szerepel, köztük több nagyjátékfilm, valamint dokumentum- és rövidfilm. A Szlovák Filmhetet megelőzi a Közönség- és fesztiválsikerek 2008–2013 elnevezésű szemle – ez április 12-éig tart. Ebben az összeállításban 17 olyan mozifilmet vetítenek az adott időszakból, amelyek nézettsége meghaladta az ötvenezret. Az első szlovák „filmmaraton” programjáról néhány mozgóképet a Szlovák Televízió is bemutat, köztük Zuzana Liová Ház című, sikeres alkotását Bárdos Judittal a női főszerepben, Martin Šulík Cigány című játékfilmjét, valamint Juraj Lehotský Vak szerelmek című dokumentumfilmjét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?