Szlovák film a legjobbak közt

<p><span style="font-size: 12px;">Az Európai Filmakadémia kiválasztotta azt az 52 filmet, amelyek esélyesek lehetnek az Európai Filmdíjra. Szlová-kiát Ivan Ostrochovský Koza című alkotása képviseli, magyar film idén nincs a jelöltek közt.</span></p>

A Koza annak ellenére jutott be a legjobbak közé, hogy a Szlovák Filmakadémia nem jelölte, illetve más alkotást választott ki. Marek Urban producer a tegnapi sajtóvetítést követő beszélgetésen azzal magyarázta a különös hírt, hogy az alkotók jövőre akarták az akadémia figyelmébe ajánlani a filmet, mivel a szlovákiai mozipremier csak ma lesz, a díjra pedig elvben csak olyan alkotásokat javasolhatnak, amelyeket saját hazájukban már bemutattak. Az Európai Filmakadémia tanácsának tagjai azonban maguk is válogathatnak, közülük többen is látták Ostrochovský filmjét különböző fesztiválokon, ezért javasolták a legjobb európai filmek mezőnyébe. A Koza becenevű Peter Baláž roma bokszolóról, egykori olimpikonról szóló, minimalista eszközökkel és dokumentarista stílusban forgatott, igaz történeten alapuló játékfilm a januári berlini bemutató óta 18 nemzetközi fesztiválról 11 díjat hozott el. Az előmunkálatokkal együtt négy évig készült; a rendező elmondása szerint azért, mert a különböző koproducerektől várt támogatás lassan csörgedezett. A stáb nem kívánta megvárni, amíg összejön a pénz, hanem szétszabdalta a kilencvennapos forgatást. A ráérős tempó a rendező szerint még jót is tett a filmnek: az amatőr szereplők idővel egyre otthonosabban mozogtak a kamera előtt, ezért néhány korábban felvett jelenetet később megismételtek, sokkal jobb eredménnyel. Szakemberek szerint a Koza az év hazai filmszenzációja, és az utóbbi időszak legjobb szlovák filmalkotása. Néhány nap múlva a stáb Torontóba indul vele, az ottani jelentős filmfesztiválra, és további meghívásaik is vannak. Szlovákiában 80 mozi tűzi műsorára a filmet. Magyar film idén nem került fel az Európai Filmakadémia listájára, de a Ragályi Elemér operatőr által fényképezett grúz Kukoricasziget és a magyar koprodukcióban forgatott The Duke of Burgundy ott van a nevezett alkotások között. A következő néhány hétben az Európai Filmakadémia tagjai döntenek a szorosan vett esélyesekről az alábbi főbb kategóriákban: a legjobb európai film, a legjobb rendező, a legjobb színész, a legjobb színésznő, a legjobb forgatókönyvíró. A jelöléseket novemberben a sevillai Európai Filmfesztiválon jelentik be, győzteseket pedig december 12-én hirdetnek Berlinben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?